Az Iványi Gábor-féle és nemrég bezárt Wesley egyik diákja próbált végezni magával Szegeden
Iványi Gábor (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Mint megírtuk, felakasztotta magát egy felsős diák kedden a szegedi Zrínyi Ilona Általános Iskolában, de a gondnok ezt időben észrevette, és a mentők kórházba szállították. Délután a gyerekeikért érkező szülők csak kiszivárgott sajtóhírekből értesültek arról, hogy komoly incidens történt az intézményben.

Több forrásból is úgy tudjuk, hogy az érintett, 11 éves gyermek korábban a szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumba járt. Ez az intézmény, amit még idén iskolakezdés előtt törölt a nyilvántartásból a kormányhivatal. Ahogy korábban beszámoltunk róla, kormányhivatal szerint az Iványi Gábor által alapított Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) által fenntartott óvoda és iskolák akkora tartozást halmoztak fel, hogy az veszélyeztette az óvodások és tanulók biztonságos nevelését a fővárosi kormányhivatal szerint. Ezért törölték az intézményeket a nyilvántartásból, de a gyerekek között speciális nevelésű igényűek (SNI), autisták és nehéz körülmények között élők is voltak. Őket más intézményekben helyezték el, de ezek közül a legtöbb nem volt felkészülve a gyermek fogadására, így sokuknál maradtak el a szükséges fejlesztések.

Tóth Endre, a Momentum oktatáspolitikusa is megosztotta meg a hírt a Facebook-oldalán, hogy a gyermek a Wesley-be járt. A diák tettének okáról és jelenlegi állapotáról egyelőre nem lehet többet tudni teljes hírzárlat miatt.

Tóth posztjában kitér a Wesleybe járó gyerekek iskolai körülményére is: „…azoknak a különleges bánásmódot igénylő diákoknak, akik nagy arányban jártak a Wesleybe egy iskolaváltás az átlagosnál is sokkal nagyobb megrázkódtatás. Pláne, ha ezt hirtelen, napok alatt, mindenféle előkészítés nélkül kell megtenniük. Pláne, ha ezt hirtelen, napok alatt, mindenféle előkészítés nélkül kell megtenniük. Pláne, ha egy olyan iskolába kell visszamenniük, ahol korábban nagyon rosszul érezték magukat. Nem kellett volna kitenni őket ennek. Nem kellett volna, hogy így legyen. Sem pénzügyi tartozás, sem a miniszterelnök személyes sérelmei nem érnek ennyit. A gyerekek testi és lelki egészségénél semmi nem lehet fontosabb.”

A pénteken Magyar Hangban interjút közlünk a Wesley egykori szülői munkaközösségének elnökével.