Mészáros Lőrincnek is üzent a hirado.hu új főszerkesztője
A Transzparens Újságírásért Alapítvány néhány igazgatója

Szalai Szabolcs lett a hirado.hu főszerkesztője december 2-tól – tudatta a közmédia hírportálja hétfőn. Mint a hírről beszámoló Media1.hu emlékeztetett, a portálnak korábban Leitner Attila volt a vezetője, aki az Origo felelős szerkesztője lett, Gábor László helyett.

A szakportál szerint Szalai Szabolcs kétszer is dolgozott az Indexnél (a réginél és az újnál is), ahogy az ATV-nél és a Spirit FM-nél is, valamint volt a naphire.hu bulvárlap munkatársa is. A kormányközeli, független sajtó ellen bevetett Transzparens Újságírásért Alapítvány stratégiai vezetője is volt, onnan került vissza az Indexhez tavaly, majd onnan idén ősszel távozott, néhány héttel azután, hogy a Tisza Párt nyilvános rendezvényéről biztonsági őrök dobták ki.

A 444 megjegyezte, hogy Szalai Szabolcs négy éve még az LMP-közeli Jövő TV-ben készített videót arról, hogy kitölti a nemzeti konzultációt: akkor még támogatta a Soros-tervet, lebontotta volna a kerítést, az egészségügyről azt mondta, hogy konstans összeomlásban van, azt akarta, hogy ne a kínaiaktól vegyünk silány árut olcsón. Akkor úgy vélte, (Orbán) Viktornak nem küldik időben a sorvezetőt, és azt üzente Mészáros Lőrincnek, hogy már ő is bedobhatna valamit a közösbe.

Szalai Szabolcs így nyilatkozott a hirado.h-n: „Hálás vagyok, amiért a közmédia vezetősége úgy döntött, hogy engem kér fel erre a pozícióra, amit örömmel fogadtam el. Tisztában vagyok vele, hogy milyen nagy szakmai kihívást jelent betölteni egy ilyen posztot egy szerkesztőségen belül, éppen ezért az elkövetkező időszakban arra fogok koncentrálni, hogy a belém fektetett bizalmat megszolgáljam, és egy jól működő szerkesztőséget építsek fel a kollégáimmal. A célunk az, hogy az elkövetkező időszakban a hirado.hu egy valóban megkerülhetetlen szereplővé váljon a hazai sajtópiacon, közben pedig ellássa legfontosabb feladatát, a köz tájékoztatását és szolgálatát.”