Hetek óta forrong Franciaország. A csak sárga mellényeseknek nevezett tiltakozók a rendőrökkel összecsapva háborús állapotokat teremtenek immár minden hétvégén Párizs központjában. De kik ezek az elkeseredett sárga mellényesek? S mi zajlik Franciaországban? Forradalom, avagy éppen az elit túlhatalmával szemben végbemenő restauráció? A leszakadó tömegek dühe veszélyezteti, vagy ellenkezőleg, helyreállítja a demokráciát?
A napokban száz éve született Alekszandr Szolzsenyicin írja A pokol tornácán című regényében, hogy akiknek hatalom van a kezében „csak annyiban erősek, amennyiben nem vesznek el az emberektől mindent. Mert az olyan ember, akitől mindent elvesznek, már nincs a hatalmukban, az újra szabad.” (Szabó Mária fordítása) Valahogy Az egyre erősödő kiszolgáltatottság, a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság szabaddá tette őket, és ebben a számukra kilátástalannak tűnő helyzetben a társadalom különböző csoportjait összefogó megmozdulás, az elégedetlenek e fura nagykoalíciója már nem tart semmitől. Levetkőzték az államért érzett felelősséget is, mert úgy érzik, hogy ez az állam elárulta és a perifériára taszította őket. Ezért aztán nem félnek barikádokat emelni, autókat gyújtogatni, és ha kell, megrohamozzák még az elnöki palotát is. Nem forradalom ez, „csak” a lecsúszó tömegek spontán lázadása, a sárga mellény pedig kétségbeesett kiáltás, amellyel a kitaszítottságukra akarják irányítani a figyelmet.
A tüntetések kiváltó oka az üzemanyag adójának – nem mellesleg érzéketlen és felesleges – emelése volt, a bajok gyökere azonban jóval mélyebbre és régebbre nyúlik. Ez már csak az utolsó csepp volt a pohárban Emmanuel Macron számára. A mára tetőző folyamat még valahol a múlt század 80-as éveiben kezdődött, amikor a Renault-gyár munkása kis túlzással még nyugodtan rábökhetett a térképre, ahová az ujja mutatott, oda mehetett nyaralni. A globalizáció kiteljesedésével azonban megkezdődött az ipar tudatos elsorvasztása, a szolgáltató szektorok őrült és sokszor logikátlan felfuttatása, a gazdaság súlypontjainak áthelyezése előbb a nagyvárosok irányába, majd a termelés kihelyezése az olcsóbb munkaerő miatt a keleti országokba. Közben felerősödött a bevándorlás, az állam az autópályáktól a víz- és gázszolgáltatókon át az ipar gyöngyszemeiig eladott mindent. Így most a társadalom széles rétegeit – kiemelten az alsó középosztályt és a szociális létrán lejjebb levőket – felülről egy nemzeten felül álló elit, alulról pedig a migráció szorongatja.
Visszavonulót fújt a francia kormány: nem emelik az üzemanyag adóját | Magyar Hang
Moratóriumot hirdetett Edouard Philippe kormányfő.
A most az utcákon tiltakozó franciák már nemhogy a Seychelle-szigetekre, de még Párizs, Lyon vagy Bordeaux belvárosába sem igen jutnak el. Az elmúlt három évtizedben ez a réteg elvesztette a vásárlóerejét, a fennmaradás, a lecsúszás lassítása érdekében túlórázik, mellékállást vállal, s lassan örül, hogy megél. Ahogy Alain Finkielkraut filozófus fogalmaz, a francia középosztály és az alatti társadalmi csoportok kettős bizonytalanságban élnek.
Ők azok, akik a megemelkedett lakásárak miatt már nem tudnak a városközpontokban élni, a külvárosokban pedig nem érzik biztonságban magukat a bevándorlók miatt. A vidéken saját üzletet működtetők, vagy ott alkalmazottként dolgozók pedig azt látják, hogy a multik miatt sorban zárnak be a kis üzletek, a gyárak pedig Ázsiába költöztek. A francia filozófus úgy látja, hogy elment az alsó középosztály mellett a „fejlődés”, az ország protekcionista és magába forduló lett. A sokszínűség, a multikulti kizárta magából a még többségben levő fehéreket. S ez a régi világ most sárga mellényt húzva látható lett, és „valahová tartozás”, de tágabb értelemben a nemzethez tartozás nevében emelte fel a szavát a „bárhova” tartozással szemben.
A tüntetések kirobbanása után érezhetően tanácstalan, hosszú idő után megszólaló Emmanuel Macron most adócsökkentést és béremelést ígért a francia városok utcáin sárga mellényben tiltakozóknak. De a januártól 100 euróval megemelkedő minimálbér és a bónuszok adómentessé tétele lecsillapítja-e az elégedetlenek dühét? E tűzoltással a francia elnök alighanem már elkésett. A problémák ugyanis jóval mélyebbek annál, hogy azokat némi bérkorrekcióval néhány nap alatt orvosolni lehessen.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 31. számában jelent meg, 2018. december 14-én.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat a 31. számban? Itt megtudhatja!