Németországi gyárakat is bezárnának – sztrájk a Volkswagennél
A Volkswagen német járműgyártó csoport emblémája a cég wolfsburgi irodaépületén (Fotó: MTI/EPA/Rainer Jensen)

A Volkswagen németországi gyárainak dolgozói hétfő délelőtt sztrájkolnak, miután az autógyártó több ezer embert akar elbocsátani, a fizetéseket csökkenteni és gyárakat bezárni, első alkalommal a hazájában, írja a Guardian.

Thorsten Gröger, az IG Metall szakszervezet vezető tárgyalója bejelentette, hogy az összes németországi VW-gyárban „figyelmeztető sztrájkok” kezdődnek, és hogy „ha kell, ez lesz a legkeményebb kollektív tárgyalási csata, amit a Volkswagen valaha látott”.

A figyelmeztető sztrájk körülbelül két órán át fog tartani, majd minden műszakban megismétlődik, az egyes sztrájkszakaszok között a termelés a „szokásos módon folytatódik”. Az autógyártó tíz németországi telephelye közül kilencnél sztrájkolnak a dolgozók fél tíztől, illetve tíztől.

A VW terve, hogy legalább három németországi gyárat bezár – a vállalat 87 éves történetében ez az első hazai bezárás –, több ezer dolgozót bocsát el és 10 százalékkal csökkenti a béreket. Az Audi és Porsche vállalatokat is magában foglaló VW-csoport Németország legnagyobb munkaadója, közel 300 ezer alkalmazottal az országban, akik közül mintegy 130 ezerre vonatkozik kollektív szerződés. A VW a gyenge fogyasztói kereslettel, a belső égésű motorokról az elektromos járművekre való átállás költségeivel és a kínai verseny intenzív jelenlétével küzd. A vállalat a gyenge elektromosautó-eladásokat jelölte meg a drasztikus költségcsökkentési törekvések egyik fő okaként.