Hogyan lesz a könyvek emberéből idegengyűlölő, és miként válik az érzékeny, humanista értelmiségi gyilkossá – ezek a kérdések hajtják az olvasót egészen az utolsó betűig Ingo Schulze Jóravaló gyilkosok című regényében. A német író különös játékot űz legújabb – eredetileg tavaly megjelent – művében. Előbb felépít egy hamisítatlanul XIX. századi fejlődésregényt, majd két részben módszeresen darabjaira szedi a történetet, hogy egy pimaszul posztmodern gesztussal még saját magát is gyanúba keverje.
A Jóravaló gyilkosokban a drámai realizmus természetesen keveredik a letehetetlenül izgalmas krimivel és az ironikus önéletrajzzal, amit Schulze egy adag történelmi leírással és társadalomkritikával is nyakon önt. Végül a bűnügyi narratíva kerekedik felül, de nem egészen úgy, ahogy várjuk: a nagy leleplezés itt akkor jön el, amikor rájövünk, hogy az izgalmakat a nyomasztó valóság garantálja.
A drezdai születésű, Berlinben élő Ingo Schulzét gyakran az NDK krónikásaként emlegetik, művei – Szimpla sztorik, Új életek, Adam és Evelyn – Kelet-Németországban gyökereznek, a középpontban pedig szinte kivétel nélkül a fordulat: a berlini fal leomlása és Németország újraegyesítése áll. A Nádori Lídia kiváló fordításában megjelent Jóravaló gyilkosok esetében is a keleti rendszerváltás a gyújtópont. Norbert Paulini, köztiszteletnek örvendő drezdai antikvárius életét alaposan felforgatja a váltás, előbb csak az árfolyamkülönbség zavarja össze, majd lassan elmaradnak hűséges vevői, végül a kommunista blokk kéretlen öröksége, az ügynökkérdés is a nyakába szakad.
A könyvek szerelmese számára a politika egy távoli, homályos fogalom volt csupán, amint azonban eltűnik a vasfüggöny, és a szabadság fénye bevilágítja az országot, hirtelen előkerülnek a korábban számára láthatatlan részletek, amelyek egyre dühösebbé és elkeseredettebbé teszik. Képtelen felvenni a kapitalizmus diktálta tempót, elvész a ház, amelyben felnőtt, a csődközelbe került férfi pedig az antikvárium árukészletével vidékre kényszerül, ahol egyszer csak a rendőrség kopogtat az ajtaján: bevándorlók elleni rasszista támadások ügyében nyomoznak.
Ezen a ponton szakad félbe a fejlődésregény, és tűnik fel az addigi narrátor, egy Schulze nevű író, aki korábban Paulini köréhez tartozott, jelenleg pedig regényben igyekszik megörökíteni az antikvárius színeváltozását. A drezdai születésű, Berlinben élő művész – ezzel a névvel! – eltéveszthetetlenül önéletrajzi ihletésű karakter is lehetne, csakhogy a szerző a túlontúl ismerős figurát folyamatosan távolítja magától. A harmadik és egyben utolsó részben Schulzét (a szereplőt) már kívülről látjuk, a szerkesztője lép elő elbeszélővé, és az ő nyomozásában kerül végtelen távolságba a regény írója a regénybeli írótól. Váratlanul ugyanis kibővül a gyanúsítottak köre.
„Fontos, magyar könyvet tart az olvasó a kezében, a rendszerváltozás azon könyvét, melyet Magyarországon egyikünk sem írt meg ilyen teljesen, életszerűen, ideológiátlanul” – fogalmazott Esterházy Péter a Szimpla történetek magyar kiadásához írt előszavában. A Jóravaló gyilkosokban a rendszerváltás napjaink eseményeire gyakorolt hatását írta meg Schulze, az Esterházy által említett párhuzam azonban ugyanúgy releváns, mint a Szimpla történetek esetében. A Nyugat és Kelet találkozásának traumatikus emléke a mai napig meghatározó nemcsak a nemzetközi kapcsolatokban, de a nemzetek és az állampolgárok identitásának meghatározásában, valamint az önképünk permanens torzulásának tekintetében is.
„Csak ámultam, mekkora könnyebbséget jelent olyan nővel az oldalamon élni, aki tudja, hogyan nőttem fel – írja Schulze narrátora (Schulze). – Olyan nővel az oldalamon, aki mentes a Nyugatnak a Kelettel szembeni természetes megvetésétől. Ehhez a megvetéshez – nevezhetném nyugati felsőbbrendűségi érzésnek is – ekkorra már észrevétlenül hozzászoktam. Olyan volt, mint egy szüntelenül kitartott alaphang, magától értetődővé vált.”
Norbert Paulini és a regénybeli Schulze életén keresztül a fordulat egy örökké aszimmetrikus viszony origójaként tűnik fel: a Kelet sosem érhet a Nyugat nyomába. A fizikai valójában kegyetlen vasfüggönyt évtizedek óta egy láthatatlan válaszvonal helyettesíti, amely letagadható vagy megkérdőjelezhető, kegyetlensége azonban előbb-utóbb ugyanúgy nyilvánvalóvá válik. Ha máshogy nem, a Kelet veszteseinek bosszújában. És amint az elveszettség érzése gyűlöletté sűrűsödik, már nem számít, hogy focihuligánról vagy művelt antikváriusról van szó, az erőszak a rendszer szükségszerű eredményeként olvasztja egybe a lemaradókat. Vagyis ezúttal is fontos magyar könyvet tart kezében az olvasó.
Ingo Schulze: Jóravaló gyilkosok. Ford.: Nádori Lídia. Prae Kiadó, 2021. 3990 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2021/38. számában jelent meg, szeptember 17-én.