Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter elfogadta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója lemondásának visszavonását. A Nemzeti Színház vizsgálóbizottsága megállapította, hogy a teátrumban novemberben történt balesetért senkit sem terhelhet egyszemélyi felelősség.
A Nemzeti Színházban november 10-én történt balesettel kapcsolatban a színház belső vizsgálata lezárult. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója visszavonta lemondását – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium szerdán az MTI-vel. „A Nemzeti Színház vizsgáló bizottságának megállapítása szerint a balesetért senkit sem terhelhet egyszemélyi felelősség. Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter elfogadta Vidnyánszky Attila korábbi lemondásának visszavonását. A nyomozó hatóság által a tárgyi ügyben hivatalból indított vizsgálat a jogszabályok által megszabott eljárásrendben zajlik” – hangsúlyozták. Vidnyánszky Attila november 13-án nyújtotta be lemondását a teátrumban november 10-én történt baleset miatt.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium korábban egyébként azt közölte, a miniszter a színházban történt balesettel kapcsolatos vizsgálat lezárultát követően foglalkozik a teátrum igazgatójának lemondásával. Addig is Vidnyánszky Attila maradéktalanul ellátja a színház vezetésével összefüggő feladatait.
A november 10-én Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó pénteken, a Rómeó és Júlia előadásán szenvedett balesetet, a díszlet nézők által nem látható részén. A hírek szerint az erkélyjelenetre készülve a színész a karjában tartotta a színésznőt, de megszédülhetett és mindketten átestek a korláton, majd több méter magasból a színpad deszkáira zuhantak.
Miután Vidnyánszky bejelentette lemondását, ha nem is egységesen, de több kulturális területen tevékenykedő vezető is kiállt a színidirektor mellett azt követően, hogy Fekete Péter cirkuszigazgató, volt kulturális államtitkár levelet írt a tizenhét kulturális intézmény vezetőit tömörítő Nemzeti Kulturális Tanács tagjainak. Erről elsőként az Index számolt be. „Attila, maradj! A traumán átvezetni a társulatot is Te vagy hivatott. Az Opera kiáll a Nemzeti mellett. Szükség van rá – és Rád!” – írta elsőként a Facebook-oldalán Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.
„Vidnyánszky Attila lemondását emberi, tisztességes gesztusnak tartom, de ebben a nehéz helyzeteben éppen most van szükség olyan vezetőre, mint Vidnyánszky Attila. Remélem, hogy a döntéshozók is így fogják gondolni, és nem fogadják el Vidnyánszky Attila lemondását” – mondta Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet (NFI) vezetője.
Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója pedig úgy fogalmazott: „Felelős vezetőként ez olyan gesztus volt, ami ritka a mai világban – az, hogy vállalja a felelősséget. Ugyanakkor remélem, hogy a miniszter úr nem fogadja el a felajánlott lemondást, mert Vidnyánszky Attila kiváló vezetője a Nemzeti Színháznak és a nemzeti színi életnek.