Egy pályafutás vége – Színdarab egy felvonásban

A VIII. században járunk, a Kazár Birodalom fővárosában. A birodalom az arab kalifátusok és a bizánci császárság érdekei között, két vallás présében állja a sarat. A hivatalos vallás a judaizmus. Az uralkodó, akit kagánnak neveznek, a nép számára láthatatlanul él csodás palotája mélyén, az államügyeket a bek tisztség viselője viszi. Reggel van.

KAZÁR KAGÁN: Bek uram, hát már ilyen korán reggel meglátogatsz? Mi az ok, amiért fenséges színem elé járulsz? De ha már itt vagy, kérdeznék is valamit. Fájóan hiányoltam ma hajnalban hű regőmondó dalnokomat, aki birodalmam híreit eldalolja, és dicső tetteimről ad elő szívbemarkoló zengeményeket. 

BEK: Dalnokod, fenséges úr, most akadályoztatva van. 

KAGÁN: Mégis mi lehetne fontosabb számára annál, hogy uralkodója dicsőségéről zengjen? 

BEK: Prozódiai problémái vannak. A következő kagán neve sokkal rövidebb, mint a tiéd, fenség, a termete viszont nagyobb, így a szótagszám meg a jelzők némi kavarodást okoznak, amikor újraírja a dicsőítő énekeket. 

KAGÁN: Új kagán? Nem értelek, bek! Ez csak valami rossz tréfa lehet. Minek ide új kagán, amikor itt vagyok én? 

BEK (kicsit feszengve): Khm, hát épp ezért is vagyok itt uram, és hát hidd el, nekem a legkínosabb ez az egész.

KAGÁN: Micsoda? 

BEK: Tényleg zavarba hozol, jó uram. Hát, hogy van nekünk, kazároknak, ez a régi szokásunk, hogy a kagán negyven évig uralkodhat, aztán rituálisan meggyilkoljuk.