Bulvár

Az indiai Bihár államban Uttam M. és Sapna K. kétgyermekes házassága zátonyra futott, mert Sapna, a feleség szerelembe esett férje rokonával, Rajuval. Uttam látta, ez ellen nincs mit tenni, félreállt, mi több, később segített megszervezni az asszonyka esküvőjét új szerelmével.

Újra meg újra elolvasom a hírt, az ember örül, ha a világ burjánzó gaztengerében szárba szökkenő szép virágra lel. Ez meg virított nagyon is. Szerelem, szenvedély, empátia. Fel is hívtam a barátomat, aki reggel kilencre, mint naponta, már végigpásztázta gépén a politika eseményeit, és nekilátott makacs szokásának; ebédig könyvet olvas (különc alak). Mit szólsz Sapna és Raju frigyéhez? – kérdem. Sosem hallott róluk. Kik ezek? Indiai fontosak? Különben is, miféle bulvárhíreket olvasgatok én hajnali órán. Márpedig ez, magyarázom, a műfaj kifinomult, magasabb szintje, amikor az esemény maga válik hírré, és nem az, kivel történik. Kiválasztanak egy-két hétköznapi embert, érdekes történetet, ha nincs, kerekítenek hozzá.

Vallok: én minden intellektuális fanyalgással szemben szeretem a bulvárt. Mondhatni rajongok érte. A sajátos stílust csodálom, miként settenkedik elő a dús fantázia és pőre valóság határmezsgyéjén. A blikkfangos cím, a hívogató fotó, a titoktudó szöveg. A bulvár akaratlanul teljesít missziót; a könyvolvasás nemes szokása elmúlván, a műfaj manapságunk regényélménye lett. Annak is, ennek is lehet valóságos háttere, a varázsos meseszövés mindkettőnek sajátja. A bulvárt a hazugság szele fújja, kitalált szenzációk esője veri, de tényleges ügyek is keverednek, az olvasó rég nem gondolkozik, melyik igaz, melyik nem.