Lehet, hogy pár év múlva nálunk is rántott szarvasgomba lesz a vasárnapi menü

Ha luxusélelmiszerekről van szó, a kaviár, az osztriga és a libamáj után sokaknak a szarvasgomba jut eszébe, hiszen mindenki tudja, hogy az összetéveszthetetlen aromájú, föld alatt növő gombát elképesztően nehéz kultúrültetvényeken termeszteni, így csak azt a termést lehet betakarítani, amit vadon, mélyen a talajszint alatt felfedeznek a külön erre a célra kiképzett (ugyancsak vagyonokat érő) kutyák és disznók. Csakhogy ez a helyzet már évtizedek óta változóban van, és az agrotechnológiai fejlesztéseknek hála ma már igenis termeszthető a szarvasgomba – még ha ennek nem is örül mindenki.

Egykoron a világ összes szarvasgombáját kizárólag a mai Franciaország, Spanyolország és Olaszország területéről takarították be. Noha erre az elterjedésre a helyi szarvasgombavadászok semmilyen befolyással nem voltak (hiába próbálkoztak a gomba termesztésével gyakorlatilag különleges kulináris értékének évezredekkel ezelőtti felfedezése óta), mindent megtettek, hogy természet adta monopolhelyzetüket fenntartsák. Ez egészen a múlt század hetvenes éveiig sikerült is nekik – vagy inkább a másik oldal nem járt sikerrel –, de akkor a helyzet gyökeresen átalakult. Ma már szerte a világon termelik a szarvasgombát, ott is, ahol természetes módon nem fordul elő. Ahogy szinte minden termék előállításában, a szarvasgombapiacon is Kína tör globális vezető szerepre, de gombamód szaporodnak a szarvasgombafarmok az Egyesült-Államokban, Dél-Amerikában, Dél-Afrikában, Ausztráliában, Új-Zélandon, illetve a Mediterráneum több országában is.

• Miért olyan nehéz termeszteni a szarvasgombát?
• Miért találják meg olyan lelkesen a disznók?
• Melyek manapság a szarvasgombapiac vezető termelői?