A János vitézt fasisztának minősítették, más filmekből bőregeret gyártottak

Idén százhúsz éves a magyar filmgyártás. Az évfordulón megsemmisült és politikai okok miatt megsemmisített filmjeinkről, hosszú kallódás után előkerülő alkotásokról, a magyar filmtörténet újraírásáról beszélgettünk Kurutz Mártonnal, a Nemzeti Filmintézet filmarchívuma munkatársával.

– Az első magyar film, A táncz idén százhúsz éves. A tény azonban egyáltalán nem közismert, a nagyközönség valószínűleg a létezéséről sem tud. Miről szól a film?
– A táncz igazából rövidfilmek sorozata. Pekár Gyulának a magyar táncról szóló előadásához készített illusztráció. Az első alkotás, amelynek van címe, és fikciós, születését ezért tekintjük a magyar filmkészítés kezdőpontjának. Előtte is forgattak már persze, de a felvételek többnyire nem sikerültek. A táncz készítője, Zsitkovszky Béla az Uránia Tudományos Színház – a mai mozi – technikus-mindenese volt. Az épületben a XIX. század vége óta tartottak üveglemezes diavetítésekkel illusztrált tudományos előadásokat. A felvételt Zsitkovszky színművészek, táncosok közreműködésével forgatta, maga hívta elő házi laborjában. Pechére az első változat elégett, de újra leforgatta. 

– Hol lehetne megnézni A tánczot?
– Sajnos nincs meg. Csak az alkalomra készült Pekár-féle, gazdagon illusztrált album maradt fenn, az Országos Széchényi Könyvtár őrzi. Szerencsére a Vasárnapi Újság is közölt róla képsorozatot, ezeket összeillesztve nagyon rövid mozgóképet kaphatunk, és fennmaradt még az előadás műsorfüzete is, ebből nálunk is van példány a filmarchívum könyvtárában. 

– A magyar némafilmekről alig tudunk valamit. Fogalmunk sincs, milyen súlyuk lehetett akár a Monarchián, akár Európán belül.
– A magyar filmgyártás nehezen indult el, 1908-ig szinte semmi nem készült. A forgatási kedv nem függetlenül a közönségigénytől ezután támadt fel. A hazai mozikat elöntötték a sokszor nagyon jó minőségű külföldi alkotások, a nézők azonban egyre inkább hiányolták a magyar közegben játszódó, magyar színészek közreműködésével megvalósuló magyar témájú filmeket. Az újságírók szövetkeztek az első mozisokkal, fényképészekkel, és nagyon merész vállalkozásba vágták a fejszéjüket: nem néma, hanem nagyon kezdetleges 2-3 perces hangosfilmet készítettek. Ezek voltak az úgynevezett biophotophon-képek. A zenét és a beszédet gramofonlemezekre rögzítették, és bejátszották vetítés közben. Sajnos a celluloidszalagok nem maradtak meg, de a hanglemezek igen.

– Hová tűntek a régi magyar filmek?
– Van-e esély találni még elveszett filmeket?
– Milyen jellegzetessége van az 1945 előtti magyar mozinak?
– A világháborúk idején rengeteg film készült itthon. Miért?
A válaszokat keresse a teljes interjúban!