Elhunyt Jankovics Marcell, akit sok okból lehetett szeretni, első helyen a művei révén, nem tudom, aktuálisan miként van, de az én generációm vizuálisan és szellemileg fogékony egyedei gyermekkorukban rajongtak a Magyar népmesékért és a János vitézért. Kukorica Jancsi, bánod netalán, hogy katonának beálltál, énekelte ez utóbbiban az akkor húszéves Delhusa Gjon, itt cseng-bong a hangja a fülemben rendszeresen.
Jankovics Marcell-rajzfilmeket nézni ráadásul nemcsak kiskölyökként volt nagyszerű, hanem felnőttként is az. Most, amikor pötyögöm ezt a szöveget, belenéztem egy jelenetbe az imént említett János vitézből, és beleborsódzott a hátam szó szerint. Hogy milyen szép. Emellett Jankovics Marcellt azok miatt a dolgok miatt is lehetett szeretni, amiket mondott. Majdhogynem oldalfüggetlenül, noha ez a miénkhez hasonló álnyugati politikai kultúrákban szinte lehetetlen – és mégis. Nem csoda, hogy a halála nyomán publikált nekrológok egyöntetű elismeréssel szólnak kivételes művészetéről és személyiségéről. Legalábbis azok, amelyekkel találkoztam a világháló bugyraiba pillantva óvatosan. A legszebben mesélő magyar művész ment el, ilyeneket írnak többek közt, az ember szeme könnybe lábad.
A teljes cikket a Magyar Hang június 4-én megjelent 2021/23. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
