Dolgozhat-e zsebre egy katolikus pap?

Dolgozhat-e zsebre egy katolikus pap?

Fotó: Unsplash/James Coleman

A lapunk által megismert különös történet főszereplője egy Békés megyei község plébánosa, aki egy lelki gondozását igénybe vevő idős hölggyel kötött tartási szerződés révén tett szert jelentős ingatlanvagyonra. Állítása szerint tette mindezt a Szeged-Csanádi Egyházmegye hallgatólagos támogatásával.

A különös történetet dokumentumokkal alátámasztva egyik olvasónk osztotta meg lapunkkal. Egy Budán élő hölgy idős korára egyre több időt töltött szülővárosában, a Békés megyei Medgyesegyházán, ahol rendszeresen látogatta a helyi katolikus templomot. A plébánossal eközben bizalmi viszony alakult ki. A hölgy kora előrehaladtával – lévén már a kilencvenet is betöltötte – állandó ellátásra szorult, amiről a pap is tudomást szerzett, és segítségére is sietett. Ám nem teljesen önzetlenül: az idős hölgy ugyanis nem a néhány kilométerre található egyházi fenntartású intézményben kapott ellátást a pap közbenjárására – ahol a pap a lelki gondozást személyesen is teljesíteni tudta volna –, vagy esetleg más egyházi intézményben. Ehelyett eltartási szerződést kötöttek, melynek értelmében a plébános nevére került a hölgy teljes vagyona, köztük az értékes budai lakás is. Az immár eltartott hölgy új állandó lakhelye pedig a medgyesegyházi paplak lett, a katolikus plébánia, amely ugyanakkor nem a plébános, hanem a katolikus egyház tulajdona. Ez az időszak rövid ideig, mindössze fél évig tartott, a hölgy ugyanis néhány hónappal a költözés után kórházba került, ahol elhunyt.

Az ügy jelenleg bíróság előtt van, a hölgy örökösei ugyanis polgári peres eljárásban megtámadták az eltartási szerződést. Ezt lapunknak megerősítette a Szeged-Csanádi Egyházmegye és az érintett plébános, Kémenes Csaba is.

A gondozást igénylő, kiszolgáltatott emberek vagyonát jogszabály védi: a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló, 2000-ben megalkotott kormányrendelet alapján az ilyen intézményben dolgozó személy nem köthet tartási szerződést egy ellátásban részesülő személlyel. Ugyanebben a szellemben rögzíti a szabályokat a Szociális munka etikai kódexe is, amelyre mint irányadó dokumentumra a Szeged-Csanádi Egyházmegye szeretetszolgálatának honlapján is hivatkoznak. E szerint „a szociális munkában összeférhetetlen a szociális munkás és a kliens közötti (...) üzleti (haszonszerzésen alapuló) kapcsolat”.

• Mi volt a Szeged-Csanádi Egyházmegye reakciója megkeresésünkre?
• Miért mondta Kémenes Csaba plébános, hogy „baj lesz”, ha írunk az ügyről?
” Miért nem az egyházi otthonba vitte a pap az idős hölgyet?

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1490 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!