A ramadán is vérontással telhet

A ramadán is vérontással telhet

Humanitárius segélyt dobnak le egy repülőgépről a Gázai övezet északi részébe a harcok miatt nélkülöző palesztinoknak Dél-Izraelből nézve 2024. március 8-án (Fotó: MTI/AP/Leo Correa)

Kifosztották az elkeseredett gázaiak azt a segélykonvojt, amelyet előtte éppen az izraeli hadsereg fordított vissza, amikor a Gázai övezet északi része felé haladt – közölte kedden az ENSZ Élelmezési Világprogramja, amely szerint összesen 200 tonnányi élelmiszert vittek így el a palesztinok. A fosztogatás nagyrészt annak tudható be, hogy hetek óta ez volt az első, a térséget célzó segélyszállítmány. És bár az utóbbi időkben már légi úton is juttatnak segélyeket Gázába, ez még mindig a töredéke sincs annak, amennyire szükség lenne a tömeges éhezés megelőzése érdekében. Az övezetben élők az elkövetkező hetekben aligha számíthatnak sorsuk jobbra fordulására, mostanra ugyanis egyre kisebb az esélye, hogy megvalósulhat a fegyverszünet Izrael és a Hamász között, így a március 10-én kezdődő ramadán havi böjt is vérontással telhet.

Mindeközben egyre többen hívják fel a figyelmet a Gázán belüli tarthatatlan helyzetre – most már az Egyesült Államokban is. Szerdán Bernie Sanders vermonti szenátor az X-oldalán közölt egy felmérést, amely szerint az amerikaiak 52 százaléka egyetért azzal, hogy a Biden-adminisztrációnak addig nem szabad fegyvert szállítani Izraelbe, míg le nem állítja a Gáza elleni offenzívát. A londoni székhelyű Gazdaságpolitikai Kutatóközpont (CEPR) felmérése szerint Joe Biden szavazóinak már a 62 százaléka gondolkodik így, de a Donald Trumpot támogatók 30 százaléka is ezt tartaná helyesnek.

Miről szól még a cikk?
• Miért nem támogatja a fegyverszünetet Izrael?
• Rafah lehet a végső cél?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap március 13-ig kapható 2024/10. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!