Mandarinszüret télvíz idején – Finn napló, görög fényben

Mandarinszüret télvíz idején – Finn napló, görög fényben

Mandarinszüret közben (Fotó: Major Árvácska)

Újra a finnjeim után indulok, válogathatok, merre is... Mehetnék a Lappföld felé: Oulu mellé, Utajärvibe, ahol gondozóként már kétszer önkénteskedtem. Követhetném Andalúziába Riittát, aki a majd’ 50 ezer finn egyikeként élvezi a spanyol tengerpart áldásait, s a finn nyugdíjnak a helyi árakhoz mért előnyeit. Végül Tuula Koponen és Pentti (Pena) Väistö biztatására – Görögországba indulok.

A kilencvenes évek végén ismerkedtünk meg, amikor a Baltikumból érkezve a Finn Távirati Iroda (STT) tudósítójaként megkezdték magyarországi munkájukat. Az 1998-as választást, s a miniszterelnöki vitát már együtt követtük végig. Gyakran indultunk hármasban riportutakra, készítettünk közösen interjúkat. Pena ötletére 1999 nyarán egy tizen-huszonévesekből álló magyar csapattal tettük meg a Karéliai Evezőstúra 168 kilométerét. Hagyományos, hosszúlapátos, lomha templomoshajókban eveztünk majd’ egy héten át, úgy 30 kilométert naponta. A joensuui Karjalainen helyi lap egykori munkatársai időközben egész Közép-Kelet-Európa, s a Balkán szakértői is lettek. Ahogy – immár házaspárként – egyre otthonosabban érezték magukat Európa déli részein, úgy távolodtak az északi hidegtől és a sötétségtől. Hét éve aztán egyszer csak mindenükön túladtak Finnországban. Sokáig egy lakókocsiban élve tudósítottak a lengyel és a magyar eseményekről, a Balkán történéseiről, majd mind többet Görögországról, ahol végül – legalábbis egy-egy fél évnyi időre – hazataláltak. „Az otthonunk a két fülünk között van, dolgozni pedig bárhol tudunk” – állítja Tuula. Választott otthonuk, Drepano kicsike görög falu a Peloponnészosz félszigeten, a történelmileg híresebb egykori főváros, Nafplio és a turisták által látogatott Tolo között.

• Miért egyre népszerűbb az északiaknál Görögország?
• Hogy néz ki egy mandarinszüret?
• Miben hasonlít Finnország és Magyarország útja?

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!