Ragaszkodom ehhez a címhez annak ellenére, hogy nem feltétlenül erről lesz benne szó. Nevezzük O. néninek most. Családunk élő lelkiismerete volt ő, mint Pinocchiónak Tücsök Tihamér. Sok történetét lejegyeztem az életéről – arról a kis híján egy évszázadról, amelyben az odaadásnak, a szeretetnek, de a szenvedésnek, szükségnek, szorongattatásnak is bőven volt szerepe. Őt magát ennek ellenére sosem láttuk szomorkodni, még kevésbé panaszkodni. Róla mindig az újjászületés és a segítés jut eszembe. Pontosan az, ami a karácsonyról.
A legnagyobb gyermekemet három hónaposan látta először. Egy házban laktunk, a liftben találkoztunk. Ő a hetvenes éveiben járt, szemüveges komolysággal kérdezte: meg van keresztelve? Lesz testvére? Miután mindkét kérdésére igenlő választ kapott, a szívébe zárt minket. Mindig segített, ha kellett, amikor elköltöztünk, akkor is maradt a kapcsolat, szorosabban, mint a rokoni kötelék. Segített, zoknit stoppolt, varrt, főzött, ha kellett – és mesélt. Mesélt a gyerekeknek és nekünk.
Nagyon régen születtem. Négyen voltunk testvérek, minden este el kellett imádkoznunk az Úrangyalát. Fölálltunk, az öcsém az egy széken állt, arra még emlékszem, hogy az anyuka egyszer röptében kapta el, imádkozás közben elaludt.
O. néni részese volt annak a politikai rendszernek, amit mindenki feledni szeretne. Ő abból is tanult, és a legjobbat igyekezett kihozni a kevés lehetőségből:
A teljes cikket a Magyar Hang december 17-én megjelent karácsonyi dupla számában találja (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
