Eszembe jut saját gyermekkorom, ami nem volt ilyen jó. Nem értek rá ennyit a felmenőim. Meg nem is volt ez divat egy-két emberöltővel korábban. Nem tudták még az emberek akkor, hogy hogyan kell a jövőt megalapozni. Hogy nem jön minden magától.
Fehér Anikó
Van a könyvespolcomon egy könyv, amely lapjaira szakadva, valójában részekből összerakva foglal el – mindezek ellenére – nagyon is előkelő helyet. Ez az a darab, amit talán a legtöbbet forgatok.
A kalotaszegi dalok csak az igazat mondják. Igen, ilyen az élet. Aki komolyan veszi, és nem a túlélésre, a mielőbbi eltöltésére vállalkozik csupán, annak néha meg-megcsillogtat némi jót is, de alapvetően nehéz és kegyetlen.
A sokat szidott virtuális tér, a közösségi média hozta össze ezt az eseményt, szólította meg ezt a több tízezer embert, kár fintorogni.
Nézem a képet. Régi, kopott, sokat fogdosták. Azért én mégis elteszem emlékbe. A kép jobb oldalán a nagyapám látható, aki harminckétszer vonult be katonának.
Az ország legnagyobb hangversenytermét töltötte meg a közönség zsúfolásig a minap, amikor Márta nevével és főszereplésével rendezték meg az évek óta január elején szokásos népzenei ünnepet.
Elena Ferrante nemcsak a nőkről, de a közéletről is pontosan és lényeglátóan ír.
Amikor először a kezembe adták, arra gondoltam: nem. Én ezzel már nem tudok mit kezdeni. Megijedtem. Nyaklik keze-feje-lába, el fogom elejteni, azt sem tudom, hogyan fogjam. Kicsit még tartottam, aztán visszaadtam a szüleinek, ott biztonságban lesz.
A pihenés kezdő napján több templomot is meglátogattunk. Nem vigasz, de itt sincsenek többen a miséken, mint otthon, és a korosztály is igen hasonló. Hetvenen felüliek mennek el itt is az Isten házába.
Megérkeztél. Idejöttél közénk, kislegény. Nagyon vártunk. Vártak nővérkéid, szüleid, az egész család. Már régen elfelejtettük a nehéz perceket, amiket édesanyádnak okoztál az elején, olyan most már, mintha meg sem történt volna.
A magyar paraszti kultúrát vitte az emberek elé, olyan formában, hogy az ne keveseknek való, nehezen kibogarászható, unalmas, elavult valami legyen, hanem élő, szép és igényes művészeti vallomás.
Mennyi közös munkára emlékszem másik nagyanyámnál is. A közös kapálások, amikor minket letettek a föld szélén, egy nagy pokrócon ültünk, jól látható helyen.