A SZERZŐ TOVÁBBI CIKKEI
A világ rendje
Az egykori kis tüsi hajú toronyépítő ma felhívott. Egy nevet és két adatot mondott, az egyiket grammban, a másikat centiméterben. Igen, ma nemcsak egy gyermek, egy édesapa is megszületett.
Jó reggel, hajnalban
Mit mesélnek majd rólunk az utánunk következők? Milyen emlékek élnek tovább a karácsonyokról s az ünnepnapokról? Hogyan megy át ez az utódainkba s az ő utánuk jövőkbe?
Havas fenyőfácska
Elmondom azt a receptet, amely nekünk, az én családomnak nagyon sokat jelent, és amely nélkül nálunk nincs karácsony. Ez sosem hiányzik az asztalról. Egyszerű elkészíteni és bármeddig eláll.
A kocsma gőze
Az egyik ivóhely épülete még kínálja magát, hátha valaki ebben az állapotában, tehát pulttal, csapokkal együtt átvenné, megvenné. Nemigen van remény, megy ez az épület is az enyészetbe, vagy átalakul lakóházzá. Persze, ha lesz lakója.
Folyik a víz, áll a part
Mi elmegyünk, csak a név és az, ami hozzátartozik, ami hozzátapadt az idők folyamán, az marad meg. Ez mindenkire igaz. Arra, aki tudatában van tettei súlyának és arra is, aki nem.
A tál
Amióta az eszem tudom, mindig ott volt és van velem. Nagyanyámé volt a tanyán először, ezt biztosan tudom. Ebbe tették a vasárnapi ebédnél a levesbe való tésztát, aztán ebbe került időnként a gyümölcs is. A sütemény is megfért benne.
Iskolaszag
Anyám mondta mindig augusztus vége felé: iskolaszag van a levegőben… Mondhatta, körülötte mindig az iskola levegője keringett, egész életét ez határozta meg.
Most aztán már ki a nép közé!
Negyvenöt éve halt meg Bálint Sándor, a legszögedibb szögedi.
Ahol lakunk
Az az életstílus, amit Ilonka néni vitt, merőben különbözik attól, amit én otthon láttam. Engem mindig hatalmas tér vett körül, a tanyán, aztán a későbbi házunknál is. Kimentem, és ott voltam a természetben. Hát itt nem így volt. Mégsem volt ez furcsa nekem.
Újra lehet kezdeni
Ma már tudom, nem a kalács a legfontosabb kelléke az ünnepnek. Még csak nem is a sonka. Mindezek csak kellékek. Kevés ér fel ezekből a lelkünkig. Ami odaér, az egészen máshonnan jön.
Tél
Eszembe jutottak azok a havas reggelek, amikor apánkkal mi ketten, lányok, nekiindultunk a néhol derékig érő érintetlen hónak, és a hatalmas legelőn keresztül elgyalogoltunk Szállásra, azaz a tanyára.
