Erre szántam az életem… – Novák Ferenc Tata halálára

Erre szántam az életem… – Novák Ferenc Tata halálára

Az első budapesti táncház 1972. május 6-án. Balról Korniss Péter későbbi Kossuth-díjas fotóművész, Novák Ferenc koreográfus, Borbély Jolán etnográfus, Csoóri Sándor költő (Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán)

Jelentős kultúratörténeti korszak ért véget. Elment valamennyiünk Tatája, Novák Ferenc (1931–2024) Kossuth-díjas, Érdemes Művész, Prima Primissima díjas, Budapest díszpolgára, a Nemzet Művésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, rendező, koreográfus, etnográfus. A magyarországi táncházmozgalom fontos embere, a színpadi néptáncművészet egyik legjelentősebb szakembere. Az utolsó pillanatig dolgozott és harcolt azért, hogy művészeti életünk valóban méltó elismerést kapjon, hogy az ún. amatőr, azaz nem pénzért végzett néptáncos munkát megbecsüljék, hogy a profik, azaz azok, akik ezt tanulták és hivatásuknak érzik, ők is úgy végezzék a dolgukat, hogy az csodálatos népművészetünknek ne a hanyatlását, hanem minél inkább a kivirágzását eredményezze.

Novák Ferenc fedezte fel a mezőségi Szék város néptánckultúráját, ebből írta szakdolgozatát az ELTE néprajz szakán. Majd tanítványait, barátait is elvitte oda, így ismerkedett meg ezzel az akkor még épen élő kultúrával Korniss Péter Kossuth-díjas fotóművész, az országos jó barát, aki világhírű fotográfiákat készített ott. Tanítványai, táncosai pedig megálmodták ugyanezt, azaz a táncházat, Budapesten. A dolog olyan jól sikerült, hogy máig tart a szele, és semmi nem mutatja azt, hogy hanyatlana a sikere.

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!