Szerte a világon dolgoznak bohócok a kórházak gyermekosztályain: felvidítják, megnyugtatják a kis ápoltakat. A mozgalom a hetvenes években indult Amerikából, ahol Patch Adams kezdett el bohóctréfákat bemutatni a gyerekek kórtermeiben. Az életéről szóló, azonos című filmben Robin Williams alakította a címszereplőt. Magyarországon a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány foglalkozik hasonló látogatások szervezésével.
Azt már korábban is kimutatták, hogy a bohócok látogatása pozitív pszichikai hatást gyakorol a beteg gyerekekre, akik figyelme egy kis időre elterelődik a betegségről és a korházról, ezáltal csökken a stresszszintjük, illetve a szorongásuk. Most azonban egy randomizált klinikai vizsgálatban azt is kimutatták, hogy a bohócokkal folytatott interakció számszerűsíthető mértékben is gyorsítja a tüdőgyulladás gyógyulását.
Az izraeli haifai Carmel Orvosi Központ kutatói 26 tüdőgyulladással kórházba került gyermeket és tinit (2-18 éveseket) választottak ki, akiket két napig naponta kétszer meglátogattak a bohócdoktorok, és alkalmanként 15 percig foglalkoztak velük. Az előadás közben zenéltek nekik, énekeltek velük, és igyekezték rábírni őket, hogy önállóan egyenek-igyanak. Ez utóbbi azért fontos a gyógyulás szempontjából, mert ez dönti el, hogy a gyermek képes-e bevenni a szájon át szedhető antibiotikumokat, vagy bent kell tartani a kórházban, hogy infúzióval kezeljék. E betegek alkották a kezelt csoportot. Melléjük kiválasztottak 25 másik tüdőgyulladásos gyereket is (ők lettek a kontrollcsoport), akik ugyanolyan kezelésben részesültek, de bohócokkal nem találkoztak.
A gyerekek orvosai nem tudták, hogy melyiküket látogatták a bohócdoktorok, így kizárólag az egészségi állapotuk alapján döntöttek a kezelésükről, illetve a hazaengedésükről. Az eredmények szerint a bohóccal kezelt csoport tagjai szignifikánsak kevesebb időt töltöttek a kórházban (más szóval: gyorsabban gyógyultak meg annyira, hogy hazaengedhették őket), mint a kontrollcsoport tagja. Az adatok szerint a bohóc által szórakoztatott betegek átlagosan 44 órát töltöttek a kórházban, míg a kontrollcsoport tagjai 70 órát. Vagyis több mint egy teljes nappal korábban hazaengedhették őket. Nem egyértelmű, hogy pontosan mi okozhatta ezt a különbséget, de a kutatók azt feltételezik, hogy a vidámság csökkentette a betegek vérnyomását, ami elősegítette a gyógyulásukat.