Soha nem jártam még Moldvában. A legtávolabbi rész, ahol megfordultam a magyar nyelvterületen az Gyimes volt. Mehettem volna még kicsit tovább, hogy odaérjek, de nem tettem. Kicsit talán azért, mert be kell, hogy valljam, bármennyire is a népzene szerelmesének tartom magam, ennek a vidéknek a muzsikája nem áll olyan közel a szívemhez, mint sok más területé. A tánca sem az enyém, itt az ún. lánctáncok mennek, azaz körbe állnak, és van egy vezető, aki mutatja a lépéseket, jelzi a változásokat. Nekem a néptáncban éppen a páros mozgás tetszik, a pici kommunikáció azzal a partnerrel, akivel éppen közösen kiválasztottuk egymást. Itt is vannak páros részek, de általában éppen azzal a párral, aki az ember mellett van. Ráadásul a zenéje is könnyedén nevezhető egysíkúnak, hiszen avatatlan füllel hallgatva egyforma dalok követik egymást. Túl nagy hangtávolságokat sem tesznek meg ezek a dallamok, gyakori, hogy öt vagy hat egymás melletti hang elegendő ahhoz, hogy elmondja vele a moldvai ember a szíve bánatát, vagy éppen (ritkábban) örömét. Ám aki ügyesen figyeli ezt, úgy magával tudja ragadni ez a monotonitásnak tűnő feszes egyenesség, hogy csak néz. Ez történt velem is, amikor egy rádióműsorban meghallottam azt a zenét, amit aztán kis nyomozás után azonosítottam: ez a Tindia.
Közel egy évtizede játszik, énekel együtt az öt hölgy és az egyetlen férfi, aki a ritmuszszekciót képviseli, azaz dobol. Ez a második lemezük, amelynek anyaga különféle netes adatbázisokból és részben saját gyűjtésükből került elő. Áradás a címe, és nyolc számot tartalmaz. Női muzsikusokat hallunk tehát, fiatal hangokat. Finoman zengő, precíz és odaadó szövegmondásra törekvő (azt el is érő) egyenes vokált hallunk, mégpedig példás együttműködésben. A moldvai feszes trillájú díszítéseket is pontosan, együtt éneklik, amikor fontosnak tartják. Magával ragadott ez a hangözön. Rájöttem, ez nemcsak muzsika. Benne van a nőiség varázsa és ereje, ahogyan maguk is mondják, a női lét periodikus változásai és a fiatal nők minden mondanivalója.
Nem szórakoztató zene ez, ahová a népzenét gyakran sorolják. Bizonyítja ezt az a pár költői sor is, amit mottóul választottak. Kálnoky László első, Az árnyak kertje című kötetéből (1939) a Változás című vers részlete látható a borítón: „Így forr s apad az áradás, / egyre mélyebbre szállva le, / s már nemsokára a mohón / habzsoló földbe fúl bele. / Keringek még hullámain, / mint örvényben forgó levél, / vakon várva a változást, / amely megvált és kicserél.”
Az együttes tagjai: Szentimrey Panna (furulyák), Szepesi Lilla (furulyák, klarinét, doromb), Lányi-Cseke Gyöngyvér (hegedű, ének), Takács-Nagy Jázmin (ének, brácsa, nagybőgő), Kollár-Apró Anna (koboz, ének) valamint Lakat Bálint (tapan, cajon). Első számuk a lemez címadója. Valóban árad, elönt minket, nyakunkba zúdul Moldva. A Fonódó című számuk a fonó hangulatát adja vissza. Két dallamot énekelnek egymásra, afféle quodlibet ez, ami errefelé nem szokás, sőt az egész magyar népzenében sem, itt azonban remekül elfér. Izgalmas a többi is, a Sodrás című hangszeres összeállítás, a Lakodalmak (nevében a tartalma), majd a Kukulj, vagyis aludj című dal. A Csilladri című mulatság zárja a lemezt. A felvétel a Zengőkert Stúdióban készült, hangmérnök: Bánházi Gábor. Szép a grafika és a borító is, Szentimrey Zsófi munkája.
A klasszikus, monoritmikus moldvai hagyományt viszik tehát tovább minden különös fakszni vagy erős beavatkozás nélkül, az ott megszokott hangszerek használatával. Semmi extra, mégis ottragadunk, lehetetlen felállni és szó nélkül elmenni mellettük. Az együttes hamarosan útnak indul – ahogyan ők maguk üzenik: hangszerestül, babástul, Németországba mennek, ott lesznek fellépéseik.
„A Tindia zenekar zenéje legalább annyira moldvai népzene, mint egy belső zarándokút: minden dalban ott van a visszafogott nőiség misztikuma és az elköteleződés a csángó zenei kultúra iránt” – írta róluk valaki, igaza van. Ráadásul a moldvai zene iránt érzett feszesség érzése is oldódott bennem, meghajlították ezek a fiatal nők. Érzem, nem kell sok idő és engedni fogja magát megszeretni ez a muzsika is. Kálnoky versének ez a része illik most ide a végére: „Kutatok, nézem, hol maradt / a régiből csak egy atom; / járom az ismerős utat, / a lágy szelet szagolgatom. / Más mozdulattal int a táj: / tartózkodó, mint hölgy, akit / társaságom nem érdekel, / s kalandba nem bocsátkozik.”
Tindia: Áradás. 2023. Meghallgatható a zenemegosztó felületeken
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hnag 2024/18. számában jelent meg május 3-án.
