Mit kezd Rákay Philip a hozzá került, lepusztult badacsonyi Ranolder-villával?

A Ranolder-villa (Fotó: Magyar Hang/Pethő Tibor)

Lassan egy évtizede pusztul teljesen kibelezve, vakolat nélkül a Badacsony oldalát uraló műemlék, a Ranolder-villa. Az épületet Póczik Péter vállalkozó pusztította le (a tervezett renováció elmaradt), a villa ezt követően Tiborcz István tulajdonába került, majd egy másik céghez, tőlük pedig Rákay Philip vásárolta meg. A gazdag múltú épület feltámadásra vár – a producer-üzletembert is megkérdeztük szándékairól, terveiről.

Ranolder János veszprémi püspök fölment a Badacsony hegyére, éppen a bazalttornyok alá. Miután körülnézett, sokáig néma maradt. Azután magához hívta a jószágkormányzóját, és azt mondta neki: „A mi országunk a legszebb ország, s ez a hely, ahol állunk, a világ leggyönyörűbb vidéke. Ide építsetek nekem lakóházat, s fölöttem, a bazalttorony tetejére emeljetek egy óriási keresztet a mi Üdvözítőnk emlékezetére. És vegyétek meg nekem az elpusztult szőlőket, és tanítsátok meg az embereket az okos szőlőművelésre. Egykor az idegen nemzetek utazói ezren és százezren jönnek ide majd, hogy amikor már minden szépet láttak, minden szépséget itt együtt lássanak!” A püspök arról is beszélt: a kirándulás előtt azt hitte, hogy Nápoly és Sorrento vidéke a világ legszebb tája, de megváltozott a véleménye. Badacsony hegye és környéke messze leköröz minden más, a turisták és a bédekkerek által előszeretettel emlegetett tájat.

A püspök villaépítésének nevelési célja is volt. A hozzá vásárolt nagy birtokon szőlőt termesztett, üzenve a környék gazdáinak: a Balatonnak ezen a vidékén a bortermelésen túl másra nemigen lehetne vállalkozni. Az viszont akár világhírű is lehet, ha ügyelnek a termésre, és az időjárás is könyörületes. Az 1864-ben Szentirmay József tervei alapján emelt, eredetileg finom lejtésű tetővel borított villa tóra néző homlokzatán az eredeti, nemes szigorúsággal kiszabott ablaksorral, a finoman kiugró vaskorlátos terasszal fogadta még ezelőtt húsz éve is a Badacsonyba érkezőt. Ma viszont pusztuló romhalmazt láthatunk a püspöki nyaraló helyén.

• Hogyan pusztult le a villa?
• Milyen munkálatokat végeztek el Rákay Philip szerint eddig?
• Mit tudnak erről a hatóságok?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap augusztus 15-ig kapható 2024/32. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!