Trill Zsolt és Szűcs Nelli egy drámai családtörténetben rendít meg, Tudisco Júlia animációjában pedig mitikus teremtéstörténetet kapunk. Ilyenek voltak a BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál pénteki filmjei. Szombaton pedig átadták a díjakat is.
A magyar animáció számára a tavalyi év, mondhatni, sikeres volt, és két új, minőségi nagyjátékfilm is jutott végre a mozikba. A Műanyag égbolt disztópikus világa inkább az idősebbeket szólíthatta míg, míg Gauder Áron rendezése, a Kojot négy lelke kicsiket, nagyokat egyaránt a vászon elé csábított. Aki viszont hasonló mágikus animációkra vágyott, korábban sem kellett hiányt szenvedjen, csak épp a rövidfilmek között volt érdemes keresgélnie. Távoli szigetek különös lakóival és ősközösségeivel találkozhattunk Tóth Luca Superbiájában vagy épp Lovrity Anna Katalin Vulkánszigetében. És most itt van Tudisco Júliától A madár gyermekei, melyet a BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál harmadik napján vetítettek.
Tudisco filmje mind animációs stílusában, mind mítoszépítésében jól illeszkedik az elmúlt időszak rövidfilmes tendenciájához. A 11 perces mű nem arra megy rá, hogy sokkalja nézőjét, mint mondjuk Darren Aronofsky Anyám!-ja, sokkal inkább bájos, elbűvölő, de azért így is illúziómentes igyekszik lenni. A rendezőnél sem lesz világunk a földi paradicsom, küzdelmes életre kell berendezkednünk. De azért továbbra is vígan ugrálhatunk a virágos réteken, ha rátalálunk életünk nagy szerelmére. Kedves kis animáció ez, mely nem forgatja fel fenekestől a műfajt, de ettől még jó nézni, jó benne gyönyörködni.
Ha már animációkról van szó, érdemes megemlítenünk a pénteki napról az amerikai Sean Pecknold produkcióját is. A Tennis, oranges jóval inkább megy rá az abszurdra önműködő porszívóval és nyúlemberek társadalmával. Még David Lynch különös nyúllényei is eszünkbe juthatnak a Rabbits című rövidfilmből és később az Inland Empire-ből, de Pecknold azért annyira messzire nem merészkedik, mint a szürrealitás nagymestere. Groteszkből ettől még kijut bőven az amerikai rövidfilmbe, mindez pedig jellegzetes, szerethető hangulatot kölcsönöz az egésznek.
Az említett groteszket aztán egy kísérleti munka élezi ki teljesen, már-már a horror műfaja felé kikacsintva. A BuSho pénteki blokkjának egyik legszórakoztatóbb darabja volt Ruwan Suresh Heggelmantól a Gnomes. A holland rövidfilmben gyilkos kertitörpe-szerű figurák támadnak rá egy szegény nőre, a mészárlást pedig egy idő után még az elvont képiség ellenére sem jó nézni. Aztán máris újra derülhetünk, amikor a földből ismét kinő egy ártatlannak tetsző kicsi gomba – mi pedig rögtön tudjuk, hogy ha ez történik, érdemes azonnal menekülőre fogni.
Ivan Sosnin másik filmjéről, a bohócdoktoros Thirty Secondsről már írtunk, és ő rendezte az üzbég-orosz koprodukció Road to the Sky-t (Дорога в облака) is. Megint csak igaz, hogy Sosnin nem a kísérletezgetés embere, filmje alapvető érzések előhívására megy rá, de abban igen jól működik. Hiába érezzük esetenként a giccs kísértését, mégis hatással van ránk, és szívünket pozitív érzésekkel, szeretettel és megnyugvással tölti el. Pedig alapvetően egy kifejezetten tragikus történetről beszélünk. Pasha apja csak nemrég hunyt el, a férfit pedig felesége – akarata ellenére – üzbég szülőföldjétől távol tervezi elbúcsúztatni. A fiú ezt nem fogadja el, ezért magával ragadja a hamvakat, és elindul Üzbegisztánba. Útját először az idegenségérzet és a telefonos veszekedés jellemzi, de ahogy megérkezik a távoli rokonokhoz, azonnal egyértelművé válik, hogy jól döntött. A családi együttlét érzése rögtön magával ragadja a nézőt is. Hiába vannak távol tőlünk az üzbég mindennapok, hirtelen mégis nagyon közel érezzük magunkhoz azokat. A rendezőt pedig mindenképp dicséret illeti azért, hogy ezt elő tudja csalogatni a befogadóból.
Kevésbé szívderítő módon mesél Demeter Hunor filmje családi kapcsolatokról, az előttünk tornyosuló nehézségek kezelhetőségéről. A Cukormáz hősei a reménytelenségből a képzelgések és az irgalmasság révén próbálnak kitörni. Sajnos kiderül, hogy egy sérült gyerek nevelése mellett időnként még ez sem lesz elegendő. Trill Zsolt és Szűcs Nelli ihletett játéka teszi ezt a filmet feledhetetlenné, ahogy a katartikus, fájdalmas csúcsjelenetet is nehezen feldolgozhatóvá.
A BuSho fesztivál szerdai és csütörtöki programjáról is részletesen írtunk korábban. Szombaton aztán átadták a díjakat is, a nyertes produkciók sorát alább olvashatják:
A diákzsűri díjai
Legjobb játékfilm: The Mysterious Adventures of Claude Conseil – Paul Jousselin & Maria-Lola Terver (Svájc)
Legjobb animációs film: A Kind of Testament – Stephen Vuillemin
Legjobb kísérleti film: 3MWh – Marie-Magdalena Kochová (Csehország)
Különdíjban részesült: The Meaningless Daydreams of Augie & Celeste – Pernell Marsden (Ausztrália)
A nemzetközi zsűri díjai:
Legjobb kísérleti film: Gnomes (Ruwan Suresh Heggelman)
Legjobb operatőri munka: Laurent Poulain (The Companions, rendezte: José María Flores) (Spanyolország)
Legjobb forgatókönyv: The Mysterious Adventures of Claude Conseil – Paul Jousselin & Maria-Lola Terver (Svájc)
Legjobb vígjáték: Superdupermegagigasingle – Håkon Anton Olavsen (Norvégia)
Legjobb színészi alakítás: Riccardo De Filippis (Gasoline, rendezte Daniel Daquino) (Olaszország)
A Sziget Fesztivál különdíjában részesült:: I Don't Want to Have to Be Loud – Eva Matz (Németország)
Különdíjban részesült: Jammed – Isis Cabolet
Fődíjak:
NMHH különdíja: Az utca másik vége – Nagy Kálmán (Magyarország)
Legjobb animációs film & Legjobb magyar film: A madár gyermekei – Tudisco Júlia (Magyarország)
Bronz BuSho: Road to the Sky – Ivan Sosnin (Oroszország/Üzbegisztán)
Ezüst BuSho: Not by Myself – Doriam Alonso (Spanyolország)
Arany BuSho & Legjobb nemzetközi film: My Night at Flore's – Louis Douillez (Franciaország)
A filmek fesztiválra való beválogatásáról tizenhárom tagú előzsűri döntött. A diákzsűri tagjai Stampf Ádám (METU), Kapás Tibor (ELTE), Karim Hema (SZFE) valamint Lazin Damján (MOME) voltak. A nemzetközi zsűriben Bak Zsuzsanna rendező-dramaturg, Alexa Rodrigues portugál színésznő, hollandiai fesztiváligazgató, Paul Bruce skót fesztiválalapító és Wolfgang Leis brandmenedzser foglaltak helyet.
Az Olasz Kultúrintézetben tartott szombat esti díjátadón Bak Zsuzsanna is összefoglalta a héten látottakat. A nemzetközi zsűri a fentebb általunk is dicsért Tudisco-filmnek kiemelte a stilizáltságát és kreativitását, eredetiségét, ahogy a folklórelemek használatát is. A szintén fentebb említett Ivan Sosnin-filmről elhangzott: „Száraz humorú, kiváló operatőri munkával készült roadmovie, amely a családi konfliktusokat tárja fel és a kulturális kapcsolatokat ünnepli.” Doriam Alonso Ezüst BuShóban részesült filmje, a Not By Myself a zsűri szerint emlékezetes marad kifejező operatőri munkája, érett rendezése, megható koncepciója miatt. (A filmben egy nyolcvanéves asszonyt látunk, aki menekül otthonából, és csak hatéves unokája tudja, pontosan hova is mehetett.) Az Arany BuSho díjazottja, a francia My Night at Flore's kapcsán pedig kiemelték a történetvezetést és a párbeszédeket, az alakítások lenyűgözőségét és a film lebilincselő erejét.
A BuSho médiapartnere idén a Magyar Hang.
