Hétfőtől nem L. M. vezeti az értelmileg akadályozott gyerekekkel foglalkozó dunavecsei EGYMI-t – tudta meg a Magyar Narancs. Információjukat megerősítette a kiskőrösi tankerület, amely eddig a rendőrségi nyomozás ellenére is támogatta az intézményvezető megbízásának meghosszabbítását.
Az elmúlt héten vezetőváltás hajtottak végre a Dunavecsén működő Duna Menti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Szakiskola és Kollégiumban (EGYMI) élén: hétfőtől már nem L. M. az iskola igazgatója, akivel kapcsolatban július óta nyomoz a kecskeméti rendőrség több gyerek sérelmére elkövetett bántalmazás miatt – értesült a Magyar Narancs. A lap információi szerint a hétfői nevelőtestületi ülésen jelentették be L. M. távozását, annak ellenére, hogy egy hónappal ezelőtt újabb öt évre nyerte el az intézmény vezetői megbízatását. Az iskola fenntartója, a kiskőrösi tankerület a Magyar Narancs cikke szerint annak ellenére támogatta az igazgató megbízatásának meghosszabbítását, hogy július óta nyomozás folyt vele kapcsolatban.
A Magyar Narancs emlékeztetett: tíz nappal ezelőtt az iskolát felügyelő Kiskőrösi Tankerületi Központnak még szilárd volt a bizalma az iskola újraválasztott vezetője iránt, nem készültek sem felfüggeszteni, sem elbocsátani, sem belső vizsgálatot indítani. „Az ügyben rendőrségi eljárás van folyamatban, úgy tudjuk, hogy az ügyben bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható személy nincs. Amennyiben ez megtörténik, a Tankerületi Központ a hatályos jogszabályok alapján fog eljárni és megteszi a szükséges intézkedéseket” – válaszolták akkor a lap kérdéseire. A tankerület most a Magyar Narancs ismételt megkeresésére megerősítette az igazgató menesztéséről szóló információt. Ez a lap szerint azt jelzi: a tankerület nem várta meg, amíg az igazgatót a nyomozás során meggyanúsítják.
Az iskola igazgatójával szemben a területileg illetékes gyermekvédelmi szakszolgálat munkatársa, az egyik bántalmazott gyermek gyámja tett feljelentést. A kunszentmiklósi rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetés gyanújával rendelt el nyomozást, amit a kecskeméti rendőrkapitányság hatáskörébe utaltak. A bűncselekmény gyanúja kiskorú veszélyeztetéséről átminősült közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettére. A rendőrségi meghallgatások során pedagógusok, a gyerekek szülei, nevelőszülői, gyámjai és az érintett gyerekek számoltak be sorozatosan alkalmazott fizikai erőszakról. A tanúk valamennyien az intézmény vezetőjét nevezték meg elkövetőként. A Magyar Narancs információi szerint elmúlt hetekben háromról nyolcra növekedett a bántalmazást szenvedett gyerekek száma, és a lap úgy tudja: várhatóan újabb sértettek is vallomást fognak tenni.