Az áradó Duna mentén a „katasztrófaturizmus” veszélyeire hívják fel a figyelmet a szakemberek.
Karácsony Gergely a Facebook-oldalán írt arról, hogy természetes emberi kíváncsiság, hogy az áradó folyót ilyenkor sokan meg szeretnék nézni. A vízszint gyors emelkedése és a Duna sodrása ugyanakkor most különösen veszélyessé teszi, ha valaki túl közel merészkedik a folyóhoz. Nem is beszélve arról, hogy az egyébként stabilnak tűnő fák a felázó talajban akár váratlanul is kidőlhetnek. A főpolgármester ezért arra kér mindenkit, aki nem vesz részt a védekezésben, hogy csak távolról, legfeljebb a felső rakpart vonalából tekintse meg az áradó Dunát, a védekezés kiemelt helyszínét, a Bem tér és a Batthyány tér közötti szakaszt pedig lehetőség szerint kerülje el.
Nem sokkal korábban az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője is arról beszélt a közrádió műsorában, hogy a „katasztrófaturizmus” most veszélyes lehet, illetve nehezítheti a szakemberek munkáját: a töltések mostanra átáztak, ezért csak azok mehetnek fel rájuk, akiknek ott dolguk van.
Folyamatosan beszámolónkat az árvízi védekezésről ITT olvashatja!