Hiába szeretett volna személyesen egyeztetni Magyar Péter az államfővel, Sulyok Tamás nem él a lehetőséggel, ezt levélben is megírta az ellenzéki politikusnak.
Magyar Péter még szeptember közepén írt levelet a köztársasági elnöknek személyes találkozót kérve, hogy beszélhessenek „több millió magyar ember nevében a hazánkban tapasztalható erkölcsi, jogi, politikai és megélhetési válságról, valamint a Tisza Párt programjáról”. Jelenleg ugyanis – fejtette ki – az a „szokatlan helyzet áll fenn” a magyar politikai életben, hogy a Tisza Párt nem rendelkezik képviselettel az Országgyűlésben, a szavazóiknak nincs hangjuk a parlamentben.
Mostanra megérkezett az államfői válasz, amely elutasító volt. Sulyok Tamás azt írta, hogy „a pártpolitikai versenybe a köztársasági elnök alkotmányos helyzeténél fogva nem avatkozhat be, abban nem vehet részt”.
Magyar Péter mindezek után azt javasolta az államfőnek, hogy „két palacsintasütés közben tanulmányozza az Alaptörvényt, ha egyébként nem tudná, hogy a köztársasági elnök személyében megtestesíteni hivatott a nemzet egységét”. Majd egy jó tanácsot is adott, neki, miszerint ilyen súlyos árvízi helyzetben kötelessége lenne a nemzethez szólnia, ha már az nem jut eszébe, hogy meglátogassa a gátakon napok óta megfeszített munkát végző több tízezer önkéntes honfitársát.