Most, amikor a magyar animáció ennyire exponálva van, kitalálhatnának egy jól működő rendszert – mondta lapunknak a Kojot négy lelke rendezője. Gauder Áront a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon (KAFF) kérdeztük filmje sikeréről.
– Nemrég nyert a film Annecy-ban, Los Angelesben is. Mennyire volt a Kojot négy lelke esetében ez rendkívüli? Gondolok itt arra, hogy egy ilyen nagyon nem a mostani trendekbe illeszkedő film arat nemzetközi sikert.
– Nem szoktam ilyeneken rágódni. Amíg gyártottuk, csak arra tudtam gondolni, hogy megcsináljuk úgy, ahogy szerettük volna. Azóta annyi információt, hírt, véleményt hallottam, hogy teljes káosz van a fejemben. Józan paraszti ésszel úgy gondolom, ha valami más, annak nehezebb is, de többet érhet el. Megvannak az előnyei, hátrányai. Nem tudom, a zsűrik mi alapján, hogyan döntenek. Voltak olyan fesztiválok is, amelyekre nem válogatták be.
– Amerikában, Los Angelesben milyen visszhangja volt az őshonos indiánokkal kapcsolatos történetnek?
– Nem sok visszajelzést kaptunk azon kívül, hogy adtak egy díjat. De ebből levonhatjuk a következtetést, hogy nem féltek díjazni. Azóta egy kritikát olvastam, illetve egy amerikai újságíróval beszéltem, mindkettejüknél előjött a kulturális kisajátítás témaköre, de érdekes kontextusban. Aki a kritikát írta Annecyról, úgy kezdte, hogy „this is a tough one”, és nem tudja, a fehér emberek Európából csinálhatnak-e az indiánokról filmet. Tudja, hogy ellentmondásos téma, de ezt félretéve szerinte érdemes megnézni, sokkal inkább, mint egyes amerikai animációs produkciókat. Mert színvonalas. Szóval inkább óvatosan fogalmazott. A riporter is azt kérdezte, hogy egyrészt hogy jutott ez eszünkbe, és mennyire próbáltuk bevonni az indiánokat. Szóval ez érdekes számukra, ennyit látok, meg egy kis óvatosságot is, de nem elutasítást.
– Jöttek azóta reakciók indiánoktól?
– Egy indiánról tudok, aki Annecyban ott volt, szintén filmes, félig navaho talán, és neki mint indiánnak nagyon tetszett. A legnagyobb kérdés ez, hogy nem a politikai korrektség aktivistái, hanem tényleg az indiánok mit gondolnak.
– Ilyen fesztiválszereplések, díjak megnyithatják az utat új filmekre, eddigi projektek kiteljesítésre?
– Szerintem biztos, de hogy ez milyen formában valósulhat meg, azt nem tudom. Meg hogy mi az, amivel az ember élni akar. Egyelőre csak figyelek. Konkrétum még nem hangzott el. De az biztos, hogy a Cinemonnak is sokkal könnyebb lesz így munkákat bevonzania. Szóval valahol majd realizálódik, de hogy milyen formában, azt nem tudom.
– A fesztiválon Káel Csaba külön megdicsérte a filmet és örült a díjazásnak. Abból is hír lett, hogy az NFI gratulált Buda Flóra Anna Cannes-i Arany Pálmájának, miközben háromszor visszautasította a támogatását. Ezek a díjak hozhatnak valamiféle változást a támogatásokban? Vagy ennyire pozitívak ne legyünk?
– Hozhatnának, hozniuk kéne. Ha valamikor, akkor most lehetne. Azt gondolom, hogy most, amikor a magyar animáció ennyire exponálva van, kitalálhatnának egy jól működő rendszert. Ez pedig nem feltétlenül csak pénzt jelent. Hanem hogy akik tehetségesek, azok alá valamilyen védőháló kerüljön. Mert nagyon nehéz egy frissen végzett animációs rendező rövidfilmjéhez tartozó gyártót. Szinte lehetetlen. És gyártó kell. Ha lenne valami szervezet, ami segít legyártani, vagy az adminisztrációban eligazít, az jó lenne. Mert ezek az emberek nem értenek hozzá, ahogy én sem értek. A MOME elég jól menedzseli az embereket, a METU is, csak nagyon szűkös forrásokból. Pénz is kell hozzá, de a lehetőség lenne fontos. Rengeteg fiatal van, aki önerőből nem tudja.
– Keresték az NFI-től a mostani sikerek után?
– Kint Annecy-ban találkoztam velük, jöttek többen az NFI-től, és a forgalmazókkal való tárgyalásban együtt vettünk részt, kommunikációban is benne vannak. Ilyen szinten igen.
– Káel Csaba azt mondta, animációs stratégiát dolgoznak ki. Hogyan nézne ki egy jó stratégia?
– Erre nem tudom a választ. Rajzolni tudok, de az ilyen szervezéshez nem nagyon értek. Az lenne jó természetesen, hogy akik ebben részt vesznek, a gyártásban benne vannak, azok a döntéshozókkal közösen találják ki az egészet. Az mindenesetre jó, hogy ebben gondolkodnak.
– A korábbi rövidfilmjei folytatódhatnak ezután?
– A kőbaltás embert szerettem, az olyan nyugis volt, beláthatóak a távolságok. Egy év egy rész, körülbelül. És egyszemélyes dolog. Tud hiányozni. Azóta nagyon sok emberrel kellett együtt dolgozni, ami még mindig nem az erősségem.
– Belekezdett valami újba? Vagy most csak Kojot és a fesztiválok?
– Nem volt öt perc szünet sem. Rengeteg munka volt vele azután is, hogy kijött a film: mindenféle képeket kellett gyártani a webes felületekre, szövegeket írni. Úgyhogy semmi más nem fért bele. Elkezdtem illusztrálni egy ősemberes könyvet, de csak mert hiányzik a rajzolás, meg szeretem is csinálni, de alig jut rá időm.
– Milyen fesztiválokra érdemes most készülni még? Oscarra van még esély?
– Ezekről most a forgalmazó fog dönteni. Egy francia forgalmazó veszi át most az irányítást. Hogy ők hova nevezik, milyen stratégiájuk van, azt még nem látom, de ehhez ők értenek, én pedig szívesen el is engedem a dolgot.
