Menü

„Felismertem a rúgást, ez csak a Tibi lehetett”

- Fotó: Balazs GEMESI [email protected]
Erről szól még a cikk

Nyolc másodperc elég volt ahhoz, hogy egy ország gyűlölje meg a nagykátai karateedzőt. Ennyi ideig tart a szolnoki kalandpark kamerafelvétele, amelyen látszik, hogy A. Tibor lábsöpréssel felrúg egy kisfiút – akkora erővel, hogy a gyerek a levegőben megpördülve esik fejre. A fiú szerencsére a lelki traumán túl csak karcolásokat szerzett, bántalmazója viszont rengeteg ellenséget: a karatemestert profi és önjelölt küzdősportolók hívták ki, kemény fenyegetéseket kapott.

A történtek miatt a Magyar Karate Szakszövetség A. Tibort megfosztotta danjaitól és edzői engedélyétől, klubját, a jászberényi Yakuzák Sportegyesületet pedig kizárta a szövetségből. Jászberény önkormányzati képviselői is léptek: egyhangú döntéssel visszavonták A. Tibor korábban megítélt önkormányzati kitüntetését. A korábban fideszes képviselők, államtitkárok által is támogatott mestertől sorra pártoltak el szövetségesei – és megszólaltak azok, akik hangját a idáig a szégyen és félelem nyomta el: a testileg-lelkileg megtört áldozatok.

• Miről mesélt lapunknak a volt barátnő, aki négy éven át élt együtt a karateedzővel?
• Milyen életre szóló "emléket" kapott A. Tibortól egy régi tanítványa?
• Hogyan kezeli a vádakat az edző, mit mond a karate szövetség?
• Mit gondol az A. Tiborról elmondott régi történetek alapján a szakpszichológus?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap augusztus 1-ig kapható 2024/30. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!

Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!

Gy. Zs. 2025. február 07., 15:30

Kórházat tessék, most akciósan eladó!

A korábbi 1,44 milliárd helyett idén már csak 891,5 millió forintért próbált túladni az MNV Újpest egykori gyógyintézményén.
Magyar Hang 2025. február 07., 15:20

Feljelentést ígért Takács Péter Magyar Péterék ellen, rendőrségi nyomozás viszont nincs

A covid-járvány kezelése miatti tiszás videó volt az alap.
Hutter Marianna 2025. február 07., 14:58

A Fidesz nélkül, de végül elfogadták a tiszások javaslatát a fővárosi cégvezetők pályázatáról

Ezúttal a kormánypárti tagok vonultak ki a bizottsági ülésről, ami egyébként kaotikusra sikerült.
Magyar Hang 2025. február 07., 14:03

Rétvári Bence szerint Tarlós István alatt biztonságosabbak voltak az aluljárók

Mióta azonban Karácsony Gergely a főpolgármester, sorra érkeznek a panaszok.
Magyar Hang 2025. február 07., 13:09

Deutsch Tamás is seprűzne

Orbán Viktor korábbi szavait erősítette, a miniszterelnök is erről, illetve sivítozásról beszélt.
Hutter Marianna 2025. február 07., 12:32

Karácsony Gergely: Ma felhívom Lázár Jánost

A kormány és az arab beruházó között kötött szerződésben az van, hogy a következő fél évben meg kell állapodni a fejlesztésekről. Szerinte ez ugyanúgy igaz a Fővárosi Önkormányzatra is.
Gy. Zs. 2025. február 07., 11:50

Ez nem Csádinfó, de időben egybeesik a kritika és Suha György letartóztatása

Kilenc hónapja tartják elzárva a volt tiszteletbeli konzult, pedig a vádat is többször cáfolták, mondta Keviczki István védőügyvéd.
Magyar Hang 2025. február 07., 11:05

Legalább 70-80 milliós kárt okozott a Puskás Arénában a tűz

Ha a dolgozók nem nézték volna alaposan át az épületet, hogy vajon miért jelzett a tűzjelző berendezés, akkor ebből jóval nagyobb katasztrófa is történhetett volna – mondta az államtitkár.

„Felismertem a rúgást, ez csak a Tibi lehetett”

„Felismertem a rúgást, ez csak a Tibi lehetett”

Nyolc másodperc elég volt ahhoz, hogy egy ország gyűlölje meg a nagykátai karateedzőt. Ennyi ideig tart a szolnoki kalandpark kamerafelvétele, amelyen látszik, hogy A. Tibor lábsöpréssel felrúg egy kisfiút – akkora erővel, hogy a gyerek a levegőben megpördülve esik fejre. A fiú szerencsére a lelki traumán túl csak karcolásokat szerzett, bántalmazója viszont rengeteg ellenséget: a karatemestert profi és önjelölt küzdősportolók hívták ki, kemény fenyegetéseket kapott.

A történtek miatt a Magyar Karate Szakszövetség A. Tibort megfosztotta danjaitól és edzői engedélyétől, klubját, a jászberényi Yakuzák Sportegyesületet pedig kizárta a szövetségből. Jászberény önkormányzati képviselői is léptek: egyhangú döntéssel visszavonták A. Tibor korábban megítélt önkormányzati kitüntetését. A korábban fideszes képviselők, államtitkárok által is támogatott mestertől sorra pártoltak el szövetségesei – és megszólaltak azok, akik hangját a idáig a szégyen és félelem nyomta el: a testileg-lelkileg megtört áldozatok.

• Miről mesélt lapunknak a volt barátnő, aki négy éven át élt együtt a karateedzővel?
• Milyen életre szóló "emléket" kapott A. Tibortól egy régi tanítványa?
• Hogyan kezeli a vádakat az edző, mit mond a karate szövetség?
• Mit gondol az A. Tiborról elmondott régi történetek alapján a szakpszichológus?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap augusztus 1-ig kapható 2024/30. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!

Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!

Ugrás az oldal tetejére