Almádi Csaba születésekor lett gyengénlátó. Anyja hármas ikreket szült, de túl korán jöttek a világra és az inkubátorban túladagolták az oxigént. Ennek következtében Csaba két testvére megvakult, de neki az egyik szemét meg tudták menteni az orvosok. Így Csaba két vak testvérrel együtt nőtt fel, ő maga meg látássérültként, tehát – retinaleválás miatt – csak nagyon közelről látott, de látott, majd később megvakult. Ennek körülményeiről és feldolgozásáról beszélgettünk, valamint a vak és látó világ közti különbségekről és a többségi társadalom viszonyulásáról.
Csaba a salgótarjáni dombok oldalában elterülő, foghíjasan felhúzott panelházak között nőtt fel. A mai napig emlékszik szobája kék falaira és a barna bútorok alján lapuló színes ruhákra. Élhető közegkét emlékszik vissza gyerekkorának helyszínére, ahol sokat lehetett focizni és biciklizni. – A kamaszkori látásom elég volt ahhoz, hogy normális gyerekkorom legyen: megvoltak azok az élményeim, hogy suli után a barátaimmal ledobjuk a táskánkat és a lakótelepen focizunk, ilyenkor estig haza sem mentünk. Viszont nagyon kellett vigyáznom magamra, ezért csak korlátozottan sportolhattam, nehogy a másik retinám is leváljon – mondta Csaba, akinél 14 évesen diagnosztizáltak egy másik betegséget, minek következtében az amúgy is sérült látása tovább romlott. – Nem arra koncentráltam, hogy mindent elveszíthetek. Kaptam egy kontaktlencsét, amivel nagyjából láttam, én azzal elvoltam. Úgy voltam vele, ha romlik az állapotom, akkor megműtenek, de majd akkor foglalkozok ezzel, ha aktuális lesz – mesélte.
Csaba az orvosokkal egyeztetve arra a döntésre jutott, hogy mivel betegségének kimenetele bizonytalan, ezért csak akkor végzik el a kockázatos műtétet, ha már nincs más választásuk. Végül 19 évesen esett át a beavatkozáson, ezután megvakult. Mivel két vak testvérrel együtt nőtt fel, így nem volt idegen számára a szituáció. – Már gyerekkoromban láttam a vak testvéreimen, hogy nem két bites szobanövények, hanem ugyanolyan emberek, mint bárki más. Gyerekként sokat segítettem nekik, ezért már nem volt idegen számomra a helyzet. Azért sem volt teljesen új a szituáció, mert már előtte sem láttam jól. Megvakulásomig két világ között lebegtem, egy kicsit mindkettőt ismertem – mondta.
Csaba gyengénlátóként speciális kihívásokkal kellett megküzdenie: nagyon nehéz volt számára másokkal megértetni mennyit lát pontosan, és magával szemben irreális elvárásokat támasztott. Miután megvakult, nehezebb lett a helyzete, de egyértelműbb is, mert már mindenki számára világos lett, hogy hol vannak a határai. – Gyengénlátóként az embert látóként kezelik és magával szemben is ilyen elvárásokat támaszt, mert büszke. Ilyenkor önmagával is elhiteti, hogy képes dolgokra, ami igaz, de sokkal nehezebben, ami egy óriási teher. Hiába nem látsz jól, te is egészségesnek akarod magad gondolni, te is az egészséges emberek közé akarsz tartozni és úgy is próbálsz viselkedni, ezért a többi ember is azt várja el tőled. Abban a pillanatban, hogy megvakultam lekerült rólam ez a teher, mert már mindenki számára egyértelmű lett az állapotom. De ezt az egészet csak tíz év távlatából tudom így megfogalmazni. Most már nem kell olyan helyzetekben megfelelnem, amikben nem tudok százszázalékosan helytállni, miközben mindenki azt várja el tőlem és én is magamtól – ezért érzem azt, hogy bizonyos esetekben könnyebb dolgom van vakként, mint gyengénlátóként. Most már nem kell mindig elmagyaráznom, hogy mennyit is látok. Gyakran megkaptam a kérdést, hogy „magyarázd már el, mit látsz!” Ekkor hiába mondtam, hogy mondjuk öt százalékot, de ha másként esik a fény, akkor egészen mást. Vakként az ember nem lát semmit és kész. Mindezek ellenére a megvakulásom után azzal is szembesültem, hogy az a minimális látás is mennyit számított – mondta.
Almádi Csaba (Fotó: Nyéki Martin)
Csaba szerint a középiskola volt számára a vízválasztó időszak. Ekkor már megvolt a vakságát okozó betegség diagnózisa, ezért nagyon vigyázott magára, a sportolás helyett inkább a virtuális térben játszott a barátaival. Látása drasztikus gyorsasággal kezdett romlani az érettségi évében és még a vizsgák előtt elvesztette azt. A családja gyorsan reagált, két vak testvére miatt mindenki tudta otthon, hogy mit kell ilyenkor tenni. Csaba a tételeket a laptopján dolgozta ki és tanulta meg, az iskolában pedig szóban felelt. Végül sikeresen leérettségizett és egyetemre ment, ahol programtervező informatikusnak kezdett el tanulni. Szerinte a családja és barátai egy ideális közeget teremtettek számára, ahol könnyen el tudta fogadni, hogy elvesztette a látását. – A családom mindenben segített. A tesóim is ott voltak nekem, mint példák és kérdezni is tudtam tőlük, ezért könnyedén fel tudtam venni a ritmust. A barátaim sem fordultak el tőlem a sikertelen műtétem után. Azokkal, akik akkor mellettem voltak, a mai napig tartom a kapcsolatot. Amikor érettségi után Egerbe mentem tanulni és kollégista lettem, akkor is nagyon sokat segítettek: bekísértek órára, nekik köszönhetően el tudtam menni gólyatáborba vagy a szaktársaimmal bulizni. Óriási könnyítést jelentett, hogy ott voltak. Egy olyan környezet volt teremtve számomra, amiben nem kellett folyton arra koncentrálnom, hogy milyen rossz nekem – mondta.
A sikertelen műtét után félt a jövőtől, sok mindent újra kellett tanulnia, de leginkább a közlekedéstől tartott. Miután megvakult, eleinte gyakran rúgott véletlenül az ágy szélébe vagy ment neki az ajtónak, ezeket még a mai napig csinálja, de már jóval kevesebbszer. Előny volt az, hogy korábban látott, ezért nagyon sok – a látó időszakából származó emléket – fel tudott használni a mindennapok során. – A mindennapi dolgaim elvégzése során azokból az emlékekből táplálkoztam, amiket még látóként szereztem. Nem volt szükségem arra, hogy megtanítsanak kenyeret kenni, mert kentem előtte 19 évig, és amikor megpróbáltam vakon is, nagyjából működött. Ha valami nem ment, akkor segítséget kértem. Akkoriban úgy alakítottam az életemet, hogy ne kelljen sehová se egyedül mennem, de ezt az állapotot nem lehetett örökké fenntartani. Szépen lassan haladtam előre, és amikor már ott tartottam, hogy muszáj adott dolgokat – például a közlekedést – egyedül megoldanom, addigra összeszedtem a bátorságomat – fejtette ki.
Csaba végül 2016-ban jelentkezett egy rehabilitációs programra és nem sokkal később már önállóan közlekedett. Ezzel együtt lehetősége lett ismét sportolni: most a LÁSS (Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete) vak focicsapatában játszik, és több nemzetközi tornán is képviselte az országot. Csaba a LÁSS-ban elnökségi tag is. Szerinte az egyesület nagyon hasznos abból a szempontból, hogy egy erős közösség áll mögötte, így sokkal eredményesebben tudnak programokat szervezni a látássérülteknek. Mivel ő is sokat kapott az egyesülettől, ezért próbál ebből visszaadni és a szervezeten belül több programot is szervez. Mivel a látásvesztése óta szinte mindent fejben kell tartani, ez folyamatos koncentrációt igényel.
– Szokták mondani, hogy látássérültnek lenni egy állandó agymunka – és ez nagyon igaz. Vakként az ember bármit csinál, meg kell jegyeznie az őt körülvevő világot: mit hova raktál, a ruhák színét és anyagát, a tárgyak helyét, mindig új útvonalakat kell tanulni, az igazodási pontokat meg kell találni, azokat megjegyezni. Szerintem manapság, ha látássérültként megtanulsz okostelefont és laptopot használni, akkor dolgaid 70 százalékát már meg tudod egyedül is oldani, mert már minden a digitális térbe költözött – mondta.
Csaba szoftverfejlesztőként dolgozik, ezért vaksága nem akadályozza a munkában, mivel a felolvasó és egyéb programok segítségével nem kell látnia. Több alkalmazást is példaként említ, amiket a munkában és a hétköznapokban használ.
Csaba öt alkalmazást nevezett meg, amik segíthetnek vakoknak és gyengénlátóknak:
Seeing Ai – egy ingyenesen letölthető és magyar nyelven is elérhető, telefonos alkalmazás, ami fel tud olvasni rövid szövegeket, felismeri a színeket, hanggal jelzi milyen erős a fény, felismer különböző valatukát, (többek között eurót és dollárt is, de a forintot még nem), elmondja mi látható egy adott helyiségben, embereket és az arckifejezésüket is felismeri. Az alkalmazás letölthető Google Play-en és a App Store-on keresztül: Seeing AI app from Microsoft
VoiceOver: alap apple alkalmazás, ami minden termékükön megtalálható és a beállításoknál kell aktiválni. Segítségével Vakok és gyengénlátók is használni tudják a telefonjukat, úgy hogy a képernyőn látottakat felolvassa számukra: How to Navigate your iPhone or iPad with VoiceOver | Apple Support
NVDA (NonVisual Desktop Access): ingyenesen letölthető képernyőolvasó program Microsoft Windows operációs rendszerekhez.
Távszem – egy ingyenesen, 0/24 órában elérhető szolgáltatás, amin keresztül vakok és gyengénlátók videóhívásban beszélhetnek egy képzett operátorral, aki segít nekik egy krízis helyzetben, vagy egy hétköznapi szituációban, mint például megnézni mikor jár le egy befőtt. A szolgáltatás igénybevételéhez regisztráció szükséges, itt meg kell adni egy törzsszámot, ami megszerzéséhez be kell lépni egy látássérült szervezetbe vagy a MVGYOSZ oldalán is meg lehet szerezni azt.
Be My Eyes: a távszemhet hasonló rendszer, csak itt nem egy hivatásos operátortól lehet videóhívásban segítséget kérni, hanem önkéntes civilek fogadják a hívásokat. (Ingyenesen letölthető: Google Play, App Store)
Elmondta, hogy a mai napig gyakran álmodik arról, hogy lát. A körülötte lévő világról is él egy kép a fejében, ezt a képet a belső motívumai és régi emlékei alapján képzeli el. – Minden egyes emberről a környezetemben él egy kép a fejemben arról, ahogy kinéz. Nem csak emberekről, hanem az épületekről vagy tájakról is. Az agyam folyamatosan pörög és amit nem látok, arról is van egy elképzelés a fejemben. Intuíciók alapján mindenkihez társítok egy képet: személyiségéből, viselkedéséből összerakok tudat alatt egy arcot, egy esztétikát az emberekhez. Ezt meghatározza, hogy én anno mit láttam: egy ember személyisége emlékeztet valakire, akit régen láttam és ilyenkor az adott illetőt is az alapján képzelem el. Vicces, hogy ahogy haladok előre, a valósághoz képest egyre fiatalabb embereket „látok” magam körül, mert még úgy emlékszem azokra az emberekre, akiket akkor is ismertem – mesélte.
Csaba szerint sok mindent meghatároz az, hogy ő régen látott. Aki vakon született, annak nem lehet elmagyarázni például, hogy milyenek a színek, csak megtanulják, hogy például a fű zöld. Ezért ő alapvetően máshogy képzeli el a körülötte lévő világot, mint azok az emberek, akiknek soha nem adatott meg az, hogy lássák azt.
Csaba elmesélt egy történetet, amikor egy nővel elegyedett beszélgetésbe egy buszon, aki éppen akkor vesztette el a látását. Ez a nő nem tudta mi lesz vele, és azt sem, kihez fordulhatna. Ilyenkor az a legfontosabb, hogy az illető akarja megoldani ezt a helyzetet és miután valaki fejben összeszedte magát, utána el lehet kezdeni ezen dolgozni. Megemlített több szervezetet, akikhez ilyenkor lehet fordulni, mint a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ), és ennek megyei tagegyesületei. Látásvesztés után el lehet menni egy államilag finanszírozott elemi rehabilitációra, ahol az ember megtanulhat többek között főzni, mosni és a fehér bot használatát. Mankókat adnak az élethez, sok kis apró praktikát mutatnak, amiket használva az ember el tudja egyedül is végezni a hétköznapi tevékenységeit. Ma már rengeteg segédeszközt is be lehet szerezni, kapható beszélő konyha- és személyi mérleg, hangos óra, aláíró keret, zoknipárosító, mézpumpa. Sport terén is több lehetőség közül választhat, aki látássérültként akar mozogni: a LÁSS több programot is szervez, mint futás, jóga, vakfoci vitorlázás. Pesten létezik egy akadálymentesített edzőterem, a SUHANJ! Fitness, amit egy közhasznú alapítvány üzemeltet, kifejezetten tesi hiányosságokkal rendelkező embereknek.
Almádi Csaba (Fotó: Nyéki Martin)
