Halász

Halász

Nagyapám tsz-tagkönyve mellett lapul a halászigazolványa. Ugyanabban a kézzel varrott bőrtokban van, amin nem fog az idő vasfoga. A neve egész pontosan Állami halászjegy. Nagyapám – Duna mellett élő emberként – szeretett halászni. Nem pecázott, nem horgászott, ő halász volt a szó nemes értelmében. Mindez természetesen a háló elkészítésével kezdődött, az is az ő feladata volt. Télen készítette, a valamikori szárítóból (paprikaszárító helyiség) kialakított konyhában, amelyet később, amikor a szárítás már egy másik, külső helyiségben történt, továbbra is szárítónak hívtak. Itt készült a hatalmas háló. Több négyzetméter területű volt, olyan két-három centiméteres hálós lyukakkal, vékony kötélből fonva. Valamin rögzítette és két kis célszerszámmal dolgozott, persze klasszikus bugylibicskája mindig kéznél volt, az mindenben segítette, ha kellett.

Napokon, heteken át készült ez, téli estéken vette elő a munkát. Mi, gyerekek szájtátva néztük, csodálatos volt látni, ahogy gyarapodik és egyre szebb a háló. Gyakran átjöttek a szomszédok, ismerősök, ment a beszélgetés, a cigaretta (szigorúan Kossuth) füstjétől alig lehetett látni. Mi, gyerekek az ágyon hemperegtünk – az is volt a szárítóban, mert nagyapám itt aludt. Néhány pohár bor került elő, néha pattogatott kukorica, más nemigen.

A hálóval aztán remekül lehetett halászni. Még az is előfordult, hogy angolnát hozott haza nagyapám, annak különösen örült. Nagyanyám, aki aztán elkészítette, kevésbé, mert ezt meg kellett nyúzni. De volt itt törpeharcsa, keszeg, kecsege, ponty, kárász – ezekre emlékszem. Este indult a halászat, sötétedéskor. Ilyenkor ment ki biciklivel a Dunára. A biciklinek hatalmas csomagtartója volt, nagyapám csak tepsinek hívta, valóban akkora volt, mint egy méretes tepsi, erre pakolta a felszerelést, és indult halászni. (Máskor mi ketten simán elfértünk rajta a húgommal.) Szigorúan zakóban, kord bricsesznadrágban és gumicsizmában, klasszikus – ma is megvan – kalapjával a fején. Nagy anyám ilyenkor kezdett el imádkozni, hiszen rengeteg baj és veszély leselkedik az egyedül halászóra a Duna vizén. Mondjuk, el is alhat, de könnyen nekimegy egy másik csónak, és sorolhatnánk ezeket.

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!

Címkék: család, tárca, halászat

Halász

Halász

Nagyapám tsz-tagkönyve mellett lapul a halászigazolványa. Ugyanabban a kézzel varrott bőrtokban van, amin nem fog az idő vasfoga. A neve egész pontosan Állami halászjegy. Nagyapám – Duna mellett élő emberként – szeretett halászni. Nem pecázott, nem horgászott, ő halász volt a szó nemes értelmében. Mindez természetesen a háló elkészítésével kezdődött, az is az ő feladata volt. Télen készítette, a valamikori szárítóból (paprikaszárító helyiség) kialakított konyhában, amelyet később, amikor a szárítás már egy másik, külső helyiségben történt, továbbra is szárítónak hívtak. Itt készült a hatalmas háló. Több négyzetméter területű volt, olyan két-három centiméteres hálós lyukakkal, vékony kötélből fonva. Valamin rögzítette és két kis célszerszámmal dolgozott, persze klasszikus bugylibicskája mindig kéznél volt, az mindenben segítette, ha kellett.

Napokon, heteken át készült ez, téli estéken vette elő a munkát. Mi, gyerekek szájtátva néztük, csodálatos volt látni, ahogy gyarapodik és egyre szebb a háló. Gyakran átjöttek a szomszédok, ismerősök, ment a beszélgetés, a cigaretta (szigorúan Kossuth) füstjétől alig lehetett látni. Mi, gyerekek az ágyon hemperegtünk – az is volt a szárítóban, mert nagyapám itt aludt. Néhány pohár bor került elő, néha pattogatott kukorica, más nemigen.

A hálóval aztán remekül lehetett halászni. Még az is előfordult, hogy angolnát hozott haza nagyapám, annak különösen örült. Nagyanyám, aki aztán elkészítette, kevésbé, mert ezt meg kellett nyúzni. De volt itt törpeharcsa, keszeg, kecsege, ponty, kárász – ezekre emlékszem. Este indult a halászat, sötétedéskor. Ilyenkor ment ki biciklivel a Dunára. A biciklinek hatalmas csomagtartója volt, nagyapám csak tepsinek hívta, valóban akkora volt, mint egy méretes tepsi, erre pakolta a felszerelést, és indult halászni. (Máskor mi ketten simán elfértünk rajta a húgommal.) Szigorúan zakóban, kord bricsesznadrágban és gumicsizmában, klasszikus – ma is megvan – kalapjával a fején. Nagy anyám ilyenkor kezdett el imádkozni, hiszen rengeteg baj és veszély leselkedik az egyedül halászóra a Duna vizén. Mondjuk, el is alhat, de könnyen nekimegy egy másik csónak, és sorolhatnánk ezeket.

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!

Címkék: család, tárca, halászat