„Kitartunk, ameddig csak tudunk” – nagyberegi magyarokat kérdeztünk

Sehogy! – vágja rá a választ Sára néni és Béla bácsi arra a kérdésünkre, mégis hogyan lehet megélni a nagyjából 20 ezer forintos havi nyugdíjukból úgy, hogy ráadásul napról napra drágulnak az alapvető élelmiszerek. Nagyberegen, az Árpád-kori kárpátaljai településen vagyunk, ami már az őskorban is lakott volt, és ahol később II. András királyunk megkötötte a híres beregi egyezményt, ami az egyházi sérelmeket orvosolta. A csaknem színmagyar, az ezredfordulón még 2500 lelket számláló településről azonban ma sosem feltételeznénk, hogy valaha fontos történelmi hely volt. Az utcák teljesen üresek, a boltok bezártak, tanítás pedig már több napja nincs az iskolákban.

Az idős nyugdíjas házaspár nagy örömmel fogad minket, amikor meghallják, Magyarországról érkeztünk. Nagyberegen ugyanis tudják, hogy Magyarországon rengetegen aggódnak értük, sőt a falu testvértelepülésén, Pécsváradon még gyűjtést is szerveznek nekik a Zengővidéki Határon Túli Magyarok Egyesülete, a Felvidékiek Klubja és más, az akcióhoz csatlakozott civil szervezetek, egyházak és települések. A helyiek igényei szerint most tartós élelmiszereket, lisztet, cukrot, étolajat és konzerveket és vegyi árukat várnak, amelyeket a Magyar Református Szeretetszolgálaton keresztül juttatnának el célzottan Nagyberegre. Az akció egyik szervezője, Bayerné dr. Sipos Mónika – aki maga is a falu szülöttje – lapunknak azt mondja, sajnos sokan aggódnak amiatt, hogy a megfelelő helyre kerülnek-e a felajánlások. Mindezek ellenére a baranyai kisvárosban és a környékén élő adományozók remélik, hogy jó kezekbe kerül majd minden, amit felajánlanak.

• Hogy ürült ki a falu?
• Miért maradnak mégis sokan?

A teljes cikket a Magyar Hang március 4-én megjelent, 2022/10. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!