Könyvek raklapon

Valahányszor végigballagok a könyvkötészetünk előtti folyosón, elfog a szomorúság. A fal mellett raklapokra stószolt könyvhalmok várják a sorsukat. Barátom, egykori kollégám nagy könyvtárának fele, de az is lehet, hogy kétharmada. Már régen nyugalomba vonult, és most elköltözött a gyerekei közelébe, a könyvek jó részét itt hagyta azzal az odavetett megjegyzéssel: „Amire szükségetek van, azt illesszétek be a könyvtárába, a többivel tegyetek belátásotok szerint”.

Válogatott kötetek, a legtöbb történeti, társadalomtudományi tematikájú, mellettük bőséges szépirodalom, a magyar és világirodalom klasszikusai, művészeti albumok s egy humán entellektüel könyvtárába ellő más érdekes darabok. A magasra rakott könyvtornyokból elővillannak az elmúlt negyven esztendő izgalmas diskurzusait kiváltó könyvek ismerős borítói. Aki összegyűjtötte őket, gondos kézzel válogatott.

Az már önmagában szomorú, amikor egy kiváló intellektusú ember megválik apránként összegyűjtött könyvei egy részétől. Már nem arra gondol, hogy bármikor szükség lehet rájuk, hanem reálisan mérlegel, ezek már inkább terhet jelentenek. Már nem mindennapos munkaeszközként van szükség rájuk, sokkal fontosabb az, ami a több ezer oldalból megmaradt a gondolatokban, s még fontosabb az, ami az olvasottakból erőt ad a léleknek.