Nem veszett el

A választások egyik győztese vagyok. A nem kormánypárti oldalon ritka jelenség ez, mint az önreflexióra képes pártelnök, nekem mégis összejött, hisz egy héttel az országgyűlési voksolás előtt azt mondtam: szigorúan technokrata szempontból újságíróként legszívesebben azt követném végig, ahogy Orbán Viktor újból miniszterelnökként megpróbálja kezelni a gazdasági világválságban az osztogatástól, és az elherdált uniós javaktól petyhüdten beletántorgó kis hazánk nyűgeit. Lásd még: 600+ forintos benzin, 1200 forintos étolaj, 2000 forintos kenyér, és társai, mindez elzárt uniós pénzcsapokkal, és teljes külpolitikai elszigetelődéssel súlyosbítva. Polák, venger már nem barát.

Úgyhogy, ha már így alakult, tehát, hogy a nyertesek oldalára kavarodtam, nem engedek a csábításnak, hogy megírjam a magam világvége-eszmefuttatását a ránk köszöntő, a késő Kádár-rendszernél is sűrűbbnek, sötétebbnek és nyálkásabban gusztustalanabbnak tűnő, örökkön örökké Fidesz-világról, amely maga alá temette, bezabálta és megemésztette nem csak a mi, de a gyerekeink, s tán unokáink jövőjét is egyaránt. Ugyanis rengeteg dolog nem veszett oda.

• Mi maradt meg?
• Miért lehet most igazán polgárnak lenni?
• Mi az ország és a 12 éves kétharmad szégyene?

A teljes cikket a Magyar Hang április 14-én megjelent, 2022/16. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!