Menü

Hogyan ironizált Páger Antal fogadtatásán Szűr Szabó József?

Szűr Szabó József karikatúrája a Ludas Matyi 1956. október 25-i számában (Fotó: Arcanum Digitális Tudománytár)

Három állami vezető három kép fölé görnyed. A karikatúra címe: Nehéz ügyek. Anthony Eden brit miniszterelnök Szuez térképe fölött tanakodik. A francia Guy Mollet Algériát nézegeti. Hát a magyar kormányfő, az azóta feledett Hegedüs András? Neki Páger Antal fényképe okoz fejtörést. A rajzot a kontextus még érdekesebbé teszi: a Ludas Matyi 1956. október 25-ei számában látható. Két nappal a forradalom kirobbanása után talán már más gondok kötötték le a kormányfőt. De hogy odáig jutottak az események, abban bőven volt szerepe az ábrázolt mentalitásnak. A színészóriást nem sokkal korábban sikerült hazacsábítani Argentínából. Megérkezése után viszont már az ideológiai keményvonalasok miatt aggódtak a kommunista fejesek. A „pártapáca”, Szilágyi Bea táncművész-színész például kijelentette, Págerrel a fasizmus tér haza Magyarországra. A vita nevetséges kisszerűségét egész jól sikerült megragadnia Szűr Szabó József karikatúrájának.

Harminc éve, 1993. augusztus 27-én hunyt el a grafikus-festőművész, akinek neve ma már szintén kevesebbeknek mond valamit. De a szakmáján belül ez kevésbé meglepő. A XX. század fontos karikaturistái közül ma alig valakit tudnánk elsőre megnevezni. A maiakat ismerjük, de akik a tegnap híreire reagáltak, őket már kevésbé. 

Erről szól még a cikk

• Miért rótták fel Szűr Szabónak, hogy mindkét rendszernek tett engedményeket?
• Miként emlegették a Magyar Nemzet első számában?
• Hogyan köszöntötte őt Mándy Iván?

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!

Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!

Lakner Dávid
Lakner Dávid  

A Magyar Hang kulturális újságírója. Skandináv filmdráma és francia avantgárd, modern magyar regény és Erdély költészete. Apollinaire-től Bergmanig nem is olyan hosszú az út. Otthon Veszprémben és Budapesten, Városlődön és Nemesgulácson, a Balatonnál és a Sástó mellett egyaránt.

A szerző további cikkei
Magyar Hang 2025. február 12., 20:24

Orbán Viktor Dubajba ment az első „Tucker Carlson Csúcsra”

Erről a Miniszterelnöki Sajtóiroda számolt be.
Koncz Tamás 2025. február 12., 19:52

Turisztikai vezető, a Szent György Lovagrend tagja a kisnyugdíjas, akit meglátogatott Orbán Viktor

Cseke László nem számított arra, hogy személyes találkozó is lesz a miniszterelnökkel, de örül neki, hogy így alakult.
HM 2025. február 12., 18:42

Trump másfél órán át telefonált Putyinnal

Szerinte megkezdődhetnek a tárgyalások Ukrajna kapcsán is. A hívás tényéről az orosz állami hírügynökség is beszámolt, ám ők nem említenek tárgyalásokat.
Magyar Hang 2025. február 12., 18:00

Renner Erika: A bíróságon már számított, hogy a támadóm testvére Orbánnal fotózkodik – Kultúrtáj

Miért nem tesz semmit a rendőrség a zaklatójával, aki immár az életét fenyegeti? Hogyan árulta el ismét a kormány az áldozatokat? Nézze meg Ön is legújabb műsorunkat a „lúgos orvos áldozatával”.
HM 2025. február 12., 17:59

Karácsony szerint Lázár vagy Szentkirályi is segíthet majd szemetet szedni Rákosrendezőn

A főpolgármester szerint az állam szemetelt a területen, ezért felmerül a kérdés, ha azt összeszedik, akkor a Karmelita vagy az építési minisztérium épülete elé vigyék-e.
Csécsi László 2025. február 12., 17:12

Budapest után Bukarest: mennyiben más a román főváros?

Szürke tömbházai és levegős terei eleinte idegennek tűnhetnek a magyar utazók számára, de ha elidőzünk a részleteknél, észrevehetjük: a megcsonkított múlt bábjából egy modern, európai nagyváros pillangója bújik épp elő.
Magyar Hang 2025. február 12., 15:53

Hat hektáron lángolt az avar Pilisvörösvár határában

Kerteket is fenyegetett a gyorsan terjedő tűz, amit a solymári és a fővárosi tűzoltók fékeztek meg.

Hogyan ironizált Páger Antal fogadtatásán Szűr Szabó József?

Hogyan ironizált Páger Antal fogadtatásán Szűr Szabó József?
Szűr Szabó József karikatúrája a Ludas Matyi 1956. október 25-i számában (Fotó: Arcanum Digitális Tudománytár)

Három állami vezető három kép fölé görnyed. A karikatúra címe: Nehéz ügyek. Anthony Eden brit miniszterelnök Szuez térképe fölött tanakodik. A francia Guy Mollet Algériát nézegeti. Hát a magyar kormányfő, az azóta feledett Hegedüs András? Neki Páger Antal fényképe okoz fejtörést. A rajzot a kontextus még érdekesebbé teszi: a Ludas Matyi 1956. október 25-ei számában látható. Két nappal a forradalom kirobbanása után talán már más gondok kötötték le a kormányfőt. De hogy odáig jutottak az események, abban bőven volt szerepe az ábrázolt mentalitásnak. A színészóriást nem sokkal korábban sikerült hazacsábítani Argentínából. Megérkezése után viszont már az ideológiai keményvonalasok miatt aggódtak a kommunista fejesek. A „pártapáca”, Szilágyi Bea táncművész-színész például kijelentette, Págerrel a fasizmus tér haza Magyarországra. A vita nevetséges kisszerűségét egész jól sikerült megragadnia Szűr Szabó József karikatúrájának.

Harminc éve, 1993. augusztus 27-én hunyt el a grafikus-festőművész, akinek neve ma már szintén kevesebbeknek mond valamit. De a szakmáján belül ez kevésbé meglepő. A XX. század fontos karikaturistái közül ma alig valakit tudnánk elsőre megnevezni. A maiakat ismerjük, de akik a tegnap híreire reagáltak, őket már kevésbé. 

• Miért rótták fel Szűr Szabónak, hogy mindkét rendszernek tett engedményeket?
• Miként emlegették a Magyar Nemzet első számában?
• Hogyan köszöntötte őt Mándy Iván?

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!

Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!

Lakner Dávid
Lakner Dávid  

A Magyar Hang kulturális újságírója. Skandináv filmdráma és francia avantgárd, modern magyar regény és Erdély költészete. Apollinaire-től Bergmanig nem is olyan hosszú az út. Otthon Veszprémben és Budapesten, Városlődön és Nemesgulácson, a Balatonnál és a Sástó mellett egyaránt.

A szerző további cikkei
Ugrás az oldal tetejére