A SZERZŐ TOVÁBBI CIKKEI
David Attenborough szerint már a láthatáron van a civilizációnk összeomlása
A legnagyobb ember által előidézett katasztrófával nézünk szembe, amely több ezer év óta a legnagyobb fenyegetés: a klímaváltozás – állítja a világhírű brit természettudós.
A Fidesz venné át Gémesi helyét, a függetlenek lázadoznak
A Zöld Híd az NHKV-tól 2017-ben még 4,7 milliárd forintot kapott, addig 2018-ban már csak 3,2 milliárdot.
Közösen lépne fel az ellenzék a macedón ex-miniszterelnök ügyében
Az Európai Parlamentben is megizzaszthatják a Fideszt Gruevszki befogadása miatt, amely egy felmérés szerint az embereknek sem tetszik.
A CNN-en magyarázkodott Mark Zuckerberg
Az utóbbi idők kínos ügyeiről faggathatta nagyinterjúban a Facebook-vezért az amerikai hírtévé az állítólagos orosz befolyásolási kísérletektől Sorosig.
Amikor a magyar gyermekek anyjaként ábrázolták a holland királynőt
Történelmünk egyik elfeledett epizódja az első világháborút követő gyermekmentő akciók története.
Igazságszérum bevetését fontolgatták az elfogott terroristákon a CIA orvosai
Igazságszérum bevetését fontolgatták a terrorizmussal gyanúsított fogvatartottakon a CIA-nak dolgozó orvosok – derült ki az amerikai polgárjogi szövetség, az ACLU által most kiperelt dokumentumokból.
Erőszakhullámtól tartanak a pakisztáni keresztény nő felmentése után
Visszavonta a pakisztáni Legfelsőbb Bíróság az istenkáromlással vádolt Aszija Bibi halálos ítéletét. A keresztény nőt 2010 óta tartották fogságban miután egy vita során sértő megjegyzéseket tett Mohamed prófétára.
Szélsőjobbos exkatona az új brazil elnök
Példaképe Reagan, hasonlították már Hitlerhez, Trumphoz és a fülöp-szigeteki elnökhöz, Rodrigo Dutertéhez is. Mit várhatunk Jair Bolsonarótól, Brazília új államfőjétől? Villámportré.
„A CSU két szék között a padlóra esett”
A bajor eredményből rövid távon Merkel profitálhat, véli a Bild, a Die Welt szerint a választásnak „bomlasztó” hatása van az egész német pártrendszerre nézve.
Videófelvétel vezethet az eltűnt szaúdi újságíró nyomára
Egy török hivatalnok szerint az egész incidens olyan, mint egy jelenet Quentin Tarantino Ponyvaregény című filmjéből.
Orbán Viktor jó ismerősként üdvözölheti az illiberális török elnököt
Az elmúlt években többször is találkozott a két vezető. Sőt, a magyar miniszterelnök részt vett az elnöki beiktatásán is.