Varga Etele

Orbán Viktor csúcsra ért

Orbán Viktor csúcsra ért

Meggyőződésem, hogy Orbán ha csak egy kicsit nagyobb, gazdagabb vagy erősebb ország polgáraként születik, bizonyosan a világ vezetői között tartanák számon. Ugyanakkor hiába űzi a nemzetközi politikai sámánkodás mesteriskoláját, ha közben képtelen megbirkózni a saját nemzetét érintő, legégetőbb kihívásokkal.
A harmadikutasok hipnózisa

A harmadikutasok hipnózisa

A deliráló Bencsik András joggal tart ettől a tömegtől, hiszen ez a réteg az egyetlen, amely közösen utasítja vissza mind Orbán Viktor, mind Gyurcsány Ferenc ajánlatát, és amely mindenképpen le akarja zárni a korszakot, amiben még dívik egymás lepatkányozása.
Maradjunk barátok

Maradjunk barátok

Végtelenül elszomorít az a vesződség, amelyet Budapest magatartása okozott a magyar-lengyel viszonyban, ugyanis a mieink szédelegnek és dörgölőznek teljesen értelmetlenül mai napig a láthatóan a kelet-európai destabilizációban érdekelt ruszkik irányába.