Olyan vagyok, mint a százszorszép, átmennek rajtam a fűnyíróval, de reggelre összedrótozom magam.
Nem tudom, mondtam-e már, de délutánonként néha egy építkezésen dolgozom.
Na itt meg az történt közben, hogy a tulajok gondoltak egy nagyot, és levitték a komplett staffot hétvégére az Adriához.
Mégis hogyan kellene élni? Hát így. Harmóniában, viccesen és rendben. Hamvas is megmondta, mielőtt nekifogsz az írásnak, tégy rendet az asztalodon.
Végül egy reggelizőben helyezkedtem el. Elég könnyen ment, mert ugyan túlképzett vagyok (bármit is jelentsen ez) az állás betöltéséhez, mostanság lasszóval fogják az embereket mindenre.
Vajon nagyapám lehetett-e úgy depressziós, hogy magát a szót sem ismerte?
Amennyire lehet, óvom magam a gyűlölettől és a frusztráltaktól, állatokon és növényeken merengek.
A környéken, ahol élek, ha elhúznak a turisták, kiürülnek az utcák. Nem sétál azokon sem szakács, sem asztalos, sem programozó a kellő létszámban. Kecskét viszont egyre sűrűbben látni, és ez jó.
Mindent felzabál a mainstream, mint a Bayerék a Monsantót.