Március 15-e alkalmából a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozatával tüntették ki Busi Zoltánt, az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ vezetőjét. Meglátogattuk a díjazottat a III. kerületi Benedek Elek utcában működő intézményben, ahol családias hangulattal, nagy hivatástudattal dolgozó munkatársakkal és foglakozásokon részt vevő vagy épp komoly piaci megrendeléseket teljesítő ellátottakkal találkoztunk.
Egy nagy csarnokban legalább tizenöt ember ül asztaloknál. A helyiség világos, az egyik polcon rádió, amelyből kellemes zene árad. A férfiak és nők nagy odafigyeléssel kis, körülbelül 15-ször 15 centiméteres dobozokat hajtogatnak. A készre formázott, megragasztott dobozokba később – ahogy arról a rajtuk lévő felirat árulkodik – mosó- és mosogatógép-kapszula kerül. Most adott határidőre 30 ezer darabnak kell elkészülnie, úgyhogy mindenki nagyon precízen és serényen dolgozik.
Az „üzem” dolgozói éppen egy piaci megrendelést elégítenek ki: az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központban az ellátottak egy része napi négy órában dolgozik, amiért fizetést kap. (Más konstrukcióban kapcsolódnak be a munkába a pszichoszociális problémákkal vagy középsúlyos értelmi fogyatékossággal élő gondozottak: mivel esetükben nem mindig lehet biztos munkavégzéssel kalkulálni, ők órabér szerinti elszámolás alapján jutnak jövedelemhez.) Az intézménynek komoly megrendelői vannak. Rendszeresen ad nekik megbízást a Stabilo, a Zebra Pen; egy osztrák cégnek vízálló tamponokat csomagolnak, egy hazai iskolaellátó cégnek pedig füzeteket állítanak össze. A szövőüzemben találkozunk egy a bútoriparban érdekelt magyar vállalkozóval, aki immár húsz éve készítteti itt a kárpitokat. A kerületi önkormányzat is a megrendelőik közé tartozik: az asztalosüzemben készülő madáretetőket a helyhatóság akcióin ingyen igényelhetik a III. kerületi lakosok. Nagyobb ünnepek előtt különösen sok a megbízásuk, ilyenkor rengeteg ajándékzacskó, csomagolás, szóróanyag készül itt. De vannak egyedi megrendelések is – a 2023-as pápalátogatásra például 50 ezer ruhatári jegyet gyártottak le a III. kerületi központ dolgozói.
A központ a Benedek Elek utca csöppnyi, kertvárosias részen bújik meg a Szentendrei út dübörgő forgalma és a Duna-part között. Az intézmény jogelődjei az 1970-es évek eleje óta működtek itt – az épületegyüttes ha akarná, sem tagadhatná le a korát. De erről, és az egész segítő szakmát sújtó forráshiányról és anyagi nehézségekről később, előbb lássuk, a piaci foglalkoztatáson túl mit csinál a központ!
– Fő feladatunk a kerületi fogyatékkal élő és pszichoszociális problémákkal küzdő emberek nappali ellátása – fog bele az intézmény bemutatásába Busi Zoltán, a központ vezetője, akivel aprócska irodájában ülünk le beszélgetni. Aki képes és akar dolgozni, részt vállalhat a különféle munkatevékenységekben; négyórás munkaidejük után pedig ők is részt vehetnek a rehabilitációs célú, vagy egyszerűen csak szórakoztató programokon. A központban helyben nagyjából száz embert látnak el reggeltől délutánig, jellemzően a 25 éves és a nyugdíjas kor között lévőket, akik a fogyatékosok, egyéb problémákkal küzdők ellátására szakosodott iskolarendszerből már kikerültek, az idősgondozásra pedig még nem jogosultak. Ők naponta jönnek be ide az otthonukból, ahol – állapotuktól függően – egyedül vagy családjukkal élnek. Az intézmény ezenkívül támogatószolgálattal és szállítási szolgálattal is rendelkezik, otthoni segítségnyújtást végez, amelybe beletartozik szükség esetén a gyógyszerek kiváltásától át az ügyek intézéséig minden. 2024. január 1-jétől pszichiátriai betegek közösségi ellátását is végzik, ami azt jelenti, hogy az ilyen jellegű problémákkal küzdő ellátottak otthoni gondozásában is részt tudnak venni. Ezzel, mondja Busi Zoltán igazgató, lényegében teljes szolgáltatási hálót kínálnak a nappali ellátásban részesülő mintegy száz, továbbá a támogató szolgálat által ellátott ötven kliensük számára. Mindkét terület várólistás, vagyis jelenleg kevesebb helyük van, mint amennyire igény lenne a kerületben. Amikor nem dolgoznak, az ellátottak a rehabilitációs központ munkatársai által összeállított programokon vehetnek részt. Működik a Benedek Elek utcában drámacsoport, színjátszó kör, van mese-, tánc- és kutyaterápia – de, mondja az igazgató, járt már itt teknős is.
Az, hogy a megszokottakon és állandóan működőkön kívül épp milyen foglalkozást kínálnak, nagyban függ az igényektől. – Hetente tartunk „team”-et, vagyis egyeztetést a kollégáimmal, ahol részletesen átbeszéljük az ellátottak helyzetét, igényeit – magyarázza Busi Zoltán. – Amikor például több ellátott is gyásszal küzd, mert elvesztette valamelyik hozzátartozóját, vagy épp a kutyáját, kedvenc háziállatát, rugalmasan és gyorsan kell reagálnunk. Keresünk egy külső szakembert, és gyász- és veszteségfeldolgozó foglalkozást indítunk.
A kertet, a műhelyeket végigjárva az első szó, ami eszünkbe jut, a „családias”: az egész intézményben jó hangulat uralkodik, láthatóan mind a munkatársak, mind az ellátottak jól érzik itt magukat. Ezt még véletlenül sem a környezet modernsége vagy felszereltsége teszi: mint korábban utaltunk rá, a központ nem épp kacsalábon forgó palota. Az intézmény alapvetően három forrásból gazdálkodik: állami támogatásból, a piaci megrendelések révén befolyó összegekből, és – igen nagy részben – a kerületi fenntartó, vagyis Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának juttatásaiból. A környezet kopottsága még ellensúlyozható a magas színvonalú szakmai munka lehetőségével, a minden itt dolgozót jellemző kimagasló hivatástudattal és a már említett barátságos, meghitt hangulattal, a megalázóan alacsony bérezés azonban komoly nehézségeket okoz. – Ma a szociális ágazatban vannak a legalacsonyabb fizetések az állami szférában – tudjuk meg Busi Zoltántól. A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint az átlagfizetés ebben az ágazatban bruttó 340 ezer forint (azaz 2024 januárjában nettó 224 ezer forint volt). A szociális ágazatban jelenleg 90 ezren dolgoznak, de egyre nehezebb új munkatársat találni – ha feladunk egy álláshirdetést, általában hetekig, hónapokig kell várnunk, míg megfelelő ember jelentkezik az adott pozícióra. Ezen sürgősen változtatni kell, így össze fog omlani az ellátórendszer. Nemrégiben a Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesülete keretében tettünk le egy bérrendezési javaslatot, amely kiindulásképpen a most ezen a területen csillagászatinak ható 530 ezer forintos bruttó bért javasol. Gyors számolás: az már majdnem a bolti pénztárosok fizetésének kétharmada. Amíg a szociális pálya ennyire vonzó, nem csoda, hogy évről évre egyre kevesebb, országosan néhány száz új szakember kerül ki a képzésből, ami tovább rontja az ágazat helyzetét. Pedig munka lenne bőven.
Busi Zoltán (Fotó: Magyar Hang/Wekerle Szabolcs)
Az intézményvezetőtől megtudjuk, hogy egyik kiemelt céljuk a társadalmi szemléletformálás. Elérni azt, hogy ellátottjaik, a mozgás-, szellemi vagy más sérült emberek láthatóak legyenek a többség számára. Csak így bonthatók le ugyanis azok a falak, amelyek az épeket és a sérülteket a tájékozatlanság, a bizalmatlanság vagy éppen a félelem miatt elválasztják egymástól.
– A kollégáim, erről már esett szó, nagyon elhivatott emberek – meséli Busi Zoltán. Tavaly például felvetették, hogy szeretnének kimenni a Sziget Fesztiválra. Az én dolgom az volt, hogy forrásokat szerezzek és megteremtsem a körülményeket, amelyben a fenntartó jelentős segítséget nyújtott, a kollégák és számos ellátottunk pedig kint töltött a fesztiválon három feledhetetlen napot. Együtt kézműveskedtek a fesztiválozókkal, volt ingyen ölelés, rengeteg barátságkarkötő készült. Hatalmas élmény volt az ellátottjainknak, ahogy, a visszajelzések legalábbis ezt igazolták, a szigetlakóknak is. A rehabilitációs és foglalkoztatási központ ellátottjaival várhatóan idén is összefuthatunk a Szigeten a Tarka-Barka Land nevű sátornál, de találkozhatunk velük más rendezvényeken is. Lapunk megjelenésének napján tartották szokásos tavaszi gálájukat, és sokszor feltűnnek kerületi vásárokon is. Ezeken a legkülönfélébb, a Benedek Elek utcában gyártott terméket megkaparinthatunk – például olyan, pamutzokni-gyártásból származó anyagmaradékokból kézi szövőszéken készített, nagyon tetszetős rongyszőnyegeket, amilyet látogatásom végén ajándékba kapok az igazgatótól.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/16. számában, a Budai Hang mellékletben jelent meg április 19-én.
