Zágrábtól 48 kilométerre a Richter-skála szerinti 5,3-as erősségű földrengés volt szerda este, 18 óra után néhány perccel, amelyet Magyarországon is érzékelni lehetett – írja a Telex. Az MTI tudósítása szerint egyelőre nem érkezett jelentés újabb károkról. A hírt megerősítette az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának munkatársa, Győri Erzsébet.
Amagyar obszervatóriumhoz Nagykanizsáról, Komlóról és Budapestről érkeztek bejelentések a földmozgás érzékeléséről. Az MTI Zala megyei tudósítója pedig arról számolt be, hogy nagykanizsai otthonukban kilengett a karácsonyfa, az ülőgarnitúra pedig megremegett alatta.
A Magyar Hang úgy tudja, Szekszárdon a panelekben érzékelték, hogy az emeleti lakásokban mozgott a csillár, rezgett a szék. Azt írják, gyengébb volt és rövidebb ideig tartott, mint a múlt heti, körülbelül 5–10 másodpercig tarthatott. Szerda kora este, 18.42 tájékán a közösségi oldalakat megint ellepték az ezzel kapcsolatos posztok.
A Telex szerkesztőségének több tagja szerint Budapest több pontján, valamint Pécsen is 4-5 másodpercig lehetett érezni a rengést.
Az újabb, erősebb földrengés ismét Petrinje közelében történt, ahol december 29-én egy 6,4-es erősségű földrengés a település szinte összes épületét lerombolta, és több halálos áldozatot követelt. A mostani földrengés hipocentruma az adatok szerint 10 kilométer mélyen volt, és a múlt keddi földrengés utórengése volt.