Szabad Pécs: Testnevelés óráról kisétálva akasztotta fel magát egy diák Kozármislenyben

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Kisétált a tornaóráról egy negyedikes fiú a Baranya megyei kozármislenyi általános iskolában, majd az öltözőben felakasztotta magát – írja az eset részleteit ismertető Szabadpécs.hu. A portál szerint a diák fizikailag már jól van. Az életét a cikk szerint annak köszönheti, hogy egyik erősebb testfelépítésű társa, aki később utánament, még időben cselekedett. A helyszínre rohammentő érkezett, a személyzetnek el is kellett látnia a gyermeket.

Az eset szerdán történt a helyi Janikovszky Éva Általános Iskolában, a történteket az egyik szülő mesélte el a portálnak. A szülőnek az tűnt fel, hogy a gyermeke nem úgy viselkedik, mint máskor. Majd amikor ennek okára rákérdezett, a gyerek elsírta magát, végül elmondta a történteket. Így derült ki az is – a portál beszámolója szerint –, hogy az igazgató azt kérte a tanulóktól, ne meséljenek a történtekről senkinek. Más szülőknek is ezt mondták a gyerekek.

Az eset előzményéről azt írta a lap, hogy a tanár négy osztálynak tartott egyszerre testnevelés órát, de a fiúnak nem sikerült valamelyik feladatot teljesítenie. Ekkor mondta a portál szerint, hogy ő „most megy, és öngyilkos lesz”. Valóban kiment, és megpróbálta felakasztani magát.

A történtekről Kozármisleny polgármestere, Bíró Károly (független) is hallott, neki is a szülők számoltak be. Ő a portálnak megerősítette, hogy valóban történt egy ilyen megdöbbentő eset, és arról beszélt, hogy szerinte az a legfontosabb most, hogy a diák jól van, s hogy a tanulókkal csütörtökön már szakemberek foglalkoztak.

A portál megpróbált beszélni Varga Évával, az iskola igazgatójával – aki egyébként önkormányzati képviselő is a 6000 lelkes városban – és Páva Péter tankerületi igazgatóval is, de nem reagáltak az újságíró hívásaira. Azt, hogy miért utasította az igazgató a diákokat arra, hogy ne beszéljenek az órán történtekről senkinek, a polgármester megkérdezte az igazgatótól. A településvezető szavai szerint erre Varga Éva igazgató azt felelte, ő csupán azt kérte, hogy amíg szakemberek nem érkeznek az iskolába, és nem beszélnek a diákokkal – azaz csütörtökig –, addig ne beszéljenek a történtekről lehetőleg senkinek.

A cikk megjelenése után az egyik szülő azt írta a Szabad Pécsnek, hogy mindez csak egy szerencsétlen baleset volt, szó sem volt arról, hogy a szóban forgó fiú öngyilkos akart volna lenni. A portál azonban ismét beszélt a polgármesterrel, aki az igazgatónővel és a tankerületi vezetővel is beszélt, mindkettőjüknél érdeklődött a történtekről, és mindkettőnél azt mondta, hogy neki öngyilkossági kísérletről számoltak be.