A világnak meg kellene ragadnia az ENSZ-közgyűlés adta lehetőséget az ukrajnai béketeremtésre, ehhez azonban párbeszédre van szükség a szembenálló felek között – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban az ENSZ 78. Közgyűlésére érkezve. A Facebookra feltett videó tanúsága szerint tárcavezető a délutánra tervezett európai uniós külügyi tanácsüléssel kapcsolatban közölte, hogy kollégái nyilván óva fognak inteni mindenkit attól, hogy az orosz kormány képviselőivel találkozzanak és párbeszédet folytassanak velük. „Én azt gondolom, hogy ez egy rossz irány. Itt vagyunk New Yorkban, itt vagyunk az ENSZ közgyűlésén. Az ENSZ-t nem azért hozták létre, hogy a hasonló gondolkodású emberek csoportosuljanak benne, arra vannak más szervezetek, például a NATO vagy az Európai Unió is ilyen” – jelentette ki.
Szerinte az ENSZ-t azért hozták létre, hogy az egymással akár még háborús viszonyban lévő felek is legalább beszélni tudjanak egymással, mert akkor van remény arra, hogy valamiféle megoldás körvonalazódjon, vagy legalábbis a helyzet ne romoljon. – Itt most ezt az egy hetet meg kellene ragadnia a világnak arra, hogy békét teremtsünk Ukrajnában. Itt vannak az oroszok, itt vannak az ukránok, itt vannak az amerikaiak, a franciák, mindenki, és itt lenne lehetőség arra, hogy mindenki beszéljen egymással úgymond semleges területen – vélekedett.
– Én magam fogok találkozni természetesen orosz külügyminiszter kollégámmal, a tervek szerint a hét második felében, és azt tartanám helyesnek, ha ezt minél több nyugat-európai kollégám is megtenné - tette hozzá. Üdvözölte, hogy a visegrádi csoport is egyeztetést tart a minél szorosabb együttműködésről, majd arról ejtett szót, hogy az ukrajnai háború tekintetében más álláspontot képviselnek és más megközelítést alkalmaznak, de szerinte „van százezer más ügy, amelyben viszont abszolút egyetértünk”.
A külügyi tárca vezetője részt vesz hétfőn a Világgazdasági Fórum munkaülésén is, amely kapcsán sajnálatát fejezte ki, hogy az ukrajnai invázió miatti háborús pszichózisból olyan politikai hangulat jött létre, amely a világ újbóli blokkosodásához vezethet. Szavai szerint a közép-európaiak, a magyarok pontosan tudják, hogy ez nagyon rossz hír. "Mi azt szeretnénk, hogyha a világ következő évei a konnektivitásról, az összeköttetésekről szólnának" - szögezte le, majd tovább sajnálkozott azon, hogy Nyugat-Európában már olyan törekvések vannak, hogy az európai-kínai gazdasági kapcsolatokat is szétvágják, „ami tragikus következményekkel járna”.
Érdemes arra emlékeztetni, hogy Szijjártó Pétert épp a múlt héten ítélte el az Európai Parlament azért, mert – szembemenve az uniós politikával – Belaruszban tárgyalt.