Fekete-Győr: Fellebbez a Momentum Ráczné Földi Judit ügye miatt

Fekete-Győr: Fellebbez a Momentum Ráczné Földi Judit ügye miatt

Ráczné Földi Judit Dobrev Klárával (Fotó: Ráczné Földi Judit)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

24 órán belül újabb döntés várható az offshore-gyanúba keveredett, DK-s Ráczné Földi Judit ügyében, miután a Momentum fellebbezést nyújtott be az Országos Előválasztási Bizottsághoz (OEVB) – jelentette be az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Fekete-Győr András, a párt miniszterelnök-jelöltje.

Mint elmondta, bár az első körben pártja delegáltja tartózkodott a Rácznéval kapcsolatos szavazáson, időközben tanulmányozták az általa benyújtott dokumentumokat, amelyek semmit sem bizonyítanak, így az újabb körben már arra fognak voksolni, hogy a DK székesfehérvári jelöltjét zárják ki az előválasztásből. Ezt azzal indokolta: félő, hogy a Fidesz kijátszaná ezt a lapot, és így az ellenzék nem tudná Székesfehérvárt megnyerni 2022-ben, ezt nem tehetik kockára.

Korábban az OEVB kétharmados többséggel elutasította a Ráczné Földi Judit ellen benyújtott offshore-vádakat tartalmazó beadványt, miután ő egy közjegyző által hitelesített hivatalos dokumentummal kívánta bizonyítani, nem volt offshore tulajdona. Ehhez képest a Válasz Online korábban arról, hogy egy hozzájuk eljuttatott hivatalos dokumentum szerint Székesfehérvár Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője és a DK országos elnökségének tagja aláírási joggal rendelkező képviselője egy Delaware állambeli offshore helyszínre bejegyzett vállalkozásnak, a Minos King Global Business LLC-nek. Később olyan dokumentumot is bemutattak a Válasz Online-on, mely szerint Ráczné Földi Judit nemcsak képviselte, de tulajdonolta is a Delaware állambeli offshore-helyszínre bejegyzett vállalkozást. Ez azért lett volna problémás, mert az előválasztáson induló jelölteknek nyilatkozniuk kellett arról, hogy nincsen offshore-tulajdonuk. 

Érdekes módon Ráczné először azt állította a Telexnek:„Nincs és nem is volt offshore tulajdonom, ezt biztosan állíthatom”. Sőt, állítása szerint semmi köze a megnevezett céghez, és semmilyen pozíciót nem tölt abban be, nem tudta, hogy került a neve a szlovák cégnyilvántartásba, és még csak abban sem volt biztos, hogy hallott-e már valaha a vállalkozásról.

Ehhez képest, mint a lap írja, Ráczné később elismerte az előválasztási bizottság előtt, 2010 óta valóban képviselője a cégnek, de nem tulajdonos. Azt sem cáfolta, hogy van olyan dokumentum, amely szerint tulajdonos, de mint jelezte, kérelmet nyújtott be, hogy azt haladéktalanul javítsák ki, mert az hibás.