Az 1989-90-ben született Magyar Köztársaság harmadik, a magyar Alkotmánybíróság első elnöke aligha volt magányos ember: a család, a pályatársak, a tisztelők, a szakmai és civil közösségek, amelyekkel kapcsolatba került, minden bizonnyal otthont nyújtottak a 81 éves korában elhunyt Sólyom Lászlónak. A rendszerváltás kezdetén rövid ideig az MDF-ben találta meg politikai otthonát, ahova a legnemesebb értelemben vett konzervativizmusa, a hitével összhangban megélt nemzeti szabadelvű felfogása vezette.
Amikor az Alkotmánybíróság tagja, majd elnöke lett, útja elvált a pártpolitikától, autonóm emberként csak az erkölcs és a jog rendjének volt hajlandó alárendelni magát. Aminek mifelénk az a kellemetlen következménye, hogy a pártok és az általuk már a kilencvenes években is elfogadhatatlan mértékben befolyásolt sajtó gyakran ellenségesen vagy értetlenül szemléli a tevékenységét. Sólyom László az alkotmányos rend szigorú őreként nem akart megfelelni sem a pártok, sem a közvélemény vélt vagy valós elvárásainak, nem vonzotta egyik szekértábor akolmelege sem. Így viszont magányosan, védtelenül állt a közélet porondján, felkínálva magát bűnbaknak az átalakulás nehéz terepén bukdácsoló politikai erők számára. Az MDF egy része, a nemzeti radikálisok leginkább az igazságtétel elgáncsolásáért kárhoztatták. Kritikusai feledik a tényt: 1990-ben az egykori Ellenzéki Kerekasztal pártjai nem kétharmados, hanem négyötödös többséget szereztek az első szabadon választott Országgyűlésben. Vajon ki vagy mi gátolta meg őket olyan alkotmányos szabályok megalkotásában, amelyekkel mélyebbre hatolhatott volna az átalakulás? Bizonyosan nem Sólyom László és az általa elnökölt Alkotmánybíróság! De a liberálisok sem kedvelték. Részben azért, mert Göncz Árpád és Antall József közjogi hatáskörökről szóló vitájában lényegében utóbbinak adott igazat a bírói testület. Az igazi szálka a szemükben a Horn-kormány alatt a Bokros-csomag számos rendelkezésének elkaszálása volt.
Amikor 2005-ben kisebbfajta csodaként a parlament mint a Védegylet Fidesz által felkarolt jelöltjét államfővé választotta, a zöldügy képviseletét a zászlajára tűző Sólyom László ugyanazzal a felfogással látott munkához. Nem lett az őt megválasztók lekötelezettje. 2006-ban sem a Fidesz kottájából játszott, amikor morális válságnak nevezte a gyurcsányi normaszegés következtében előállt helyzetet. Törekvése azonban, hogy az alapügyekben nemzeti konszenzust teremtsen, az eszközök hiánya és a szemben álló politikai erők érdektelensége miatt kudarcra volt ítélve.
2010-ben az alaptörvény megalkotására készülő Orbán Viktor már másvalakit akart az elnöki székben látni. Olyat, aki neki, nem holmi erkölcsi meg jogelveknek akar makacsul megfelelni.
A Sólyom Lászlót búcsúztató, méltató politikai szereplők egyike sem tudja vagy akarja a sajátjaként felmutatni az örökségét. Jól van ez így.
