Kevés embernek lehet jobban hálás az emberiség, mint Henrietta Lacksnek

Kevés embernek lehet jobban hálás az emberiség, mint Henrietta Lacksnek

Henrietta Lacks (Fotó: a Lacks család)

Kevés embernek lehet jobban hálás az emberiség, mint a mindössze 31 évesen 1951-ben elhunyt Henrietta Lacksnek. A rákban szenvedő fiatal fekete nő daganatából a beleegyezése nélkül sejtmintákat vettek az orvosok, és e sejtek halhatatlannak bizonyultak. A róla elnevezett HeLa sejtvonalat azóta is sok ezernyi kísérletben használják világszerte, Lacks családja pedig folyamatosan küzd a nő sejtjeinek kegyeleti jogaiért. Most megegyeztek az egyik biotechnológiai céggel, de az ügyvédeik további perek sorozatát ígérik.

Kevés ismeretterjesztő könyv okozott akkora szenzációt a világon, mint a Rebeca Skoot által írt, 2010-ben megjelent Henrietta Lacks örök élete. Ennek oka részben az volt, hogy a világ molekuláris biológusainak és kutató orvosainak nagy része nap mint nap dolgozott a HeLa sejtekkel, de a többségüknek fogalma sem volt arról, hogy honnan származik ezek neve, és milyen háttértörténet sötétíti be az eredetüket. Amerikában pedig azért okozhatott valós szenzációt a könyv, mert a történetet átszövi a feketék orvosi és általános diszkriminációja és jogtiprása. Sok fekete polgárjogi aktivista tűzte zászlajára Henrietta Lacks ügyét (a nő halála után több mint fél évszázaddal), és Oprah Winfrey filmet forgatott a könyv alapján az HBO-nak.

• Mi történt pontosan a fiatal nővel?
• Milyen orvosi vívmányokat köszönhetünk a sejtjeinek?
• Hogyan próbál a család küzdeni és mit értek el eddig?

A teljes cikket a Magyar Hang hetilap augusztus 11-én megjelent, 2023/32. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!