A hatalom a hatalomé

A hatalom a hatalomé

Orbán Viktor, Kósa Lajos, Kocsis Máté és Rogán Antal a parlament ülésén 2018. december 12-én (Fotó: Bankó Gábor)

Amikor Antall Józsefet 1990 májusában a parlament miniszterelnökké választotta, azzal fordult a magyar társadalomhoz, hogy vesse le magáról a mindenkori államhatalommal szembeni, évszázadok során kialakult bizalmatlanságát, és tekintse a sajátjának a frissen született demokrácia intézményeit. Amivel annak a vágynak adott hangot, hogy se a hatalom ne tekintse alattvalóknak polgárait, se ők ne tekintsék magukat azoknak. Vagyis az állam – a felhatalmazását a néptől szerzett hatalom – tevékenységével, az intézményein keresztül a közjót, a társadalmat szolgálja.

Bár a maga eszményi formájában ez a felfogás még soha sehol nem öltött testet hatalom és nép viszonyában, annyit bátran megállapíthatunk, hogy első szabadon választott miniszterelnökünk óhaja süket fülekre talált. Mostanra azt is hozzátehetjük, kölcsönösen: sem a hatalom, sem a nép nem bízik a másikban; a kettejük közötti válaszfalból amit a rendszerváltás után sikerült elbontani, szorgos kezek annak jó részét is visszaépítették már. Sem képzettségem, sem helyem nincs arra, hogy ennek okait feltárjam, ráadásul Hankiss Elemérhez – akire elsősorban nem mint az Antall-kormánnyal vitában álló tévéelnökre, hanem jelentős tudományos életművet hátrahagyott nagy magyarra kellene emlékeznie az utókornak – sem fordulhatunk már. Így marad a puszta ténymegállapítás: a demokrácia jogi keretei, rítusai nem hozták el azt a világot, amit a rendszerváltás pillanatában sokan magunk elé képzeltünk.

A teljes cikket a Magyar Hang február 17-én megjelent, 2023/7. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!

A hatalom a hatalomé

A hatalom a hatalomé

Orbán Viktor, Kósa Lajos, Kocsis Máté és Rogán Antal a parlament ülésén 2018. december 12-én (Fotó: Bankó Gábor)

Amikor Antall Józsefet 1990 májusában a parlament miniszterelnökké választotta, azzal fordult a magyar társadalomhoz, hogy vesse le magáról a mindenkori államhatalommal szembeni, évszázadok során kialakult bizalmatlanságát, és tekintse a sajátjának a frissen született demokrácia intézményeit. Amivel annak a vágynak adott hangot, hogy se a hatalom ne tekintse alattvalóknak polgárait, se ők ne tekintsék magukat azoknak. Vagyis az állam – a felhatalmazását a néptől szerzett hatalom – tevékenységével, az intézményein keresztül a közjót, a társadalmat szolgálja.

Bár a maga eszményi formájában ez a felfogás még soha sehol nem öltött testet hatalom és nép viszonyában, annyit bátran megállapíthatunk, hogy első szabadon választott miniszterelnökünk óhaja süket fülekre talált. Mostanra azt is hozzátehetjük, kölcsönösen: sem a hatalom, sem a nép nem bízik a másikban; a kettejük közötti válaszfalból amit a rendszerváltás után sikerült elbontani, szorgos kezek annak jó részét is visszaépítették már. Sem képzettségem, sem helyem nincs arra, hogy ennek okait feltárjam, ráadásul Hankiss Elemérhez – akire elsősorban nem mint az Antall-kormánnyal vitában álló tévéelnökre, hanem jelentős tudományos életművet hátrahagyott nagy magyarra kellene emlékeznie az utókornak – sem fordulhatunk már. Így marad a puszta ténymegállapítás: a demokrácia jogi keretei, rítusai nem hozták el azt a világot, amit a rendszerváltás pillanatában sokan magunk elé képzeltünk.

A teljes cikket a Magyar Hang február 17-én megjelent, 2023/7. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!