Jelenleg annyira dinamikus a politikai helyzet Budapesten, hogy nem szívesen jósolnék – így válaszolt a Magyar Hangnak adott interjújában Brenner Koloman arra, hogy milyen eredményre számít a főpolgármester-választáson. A Jobbik politikusa ugyanis bejelentkezett Karácsony Gergely kihívójának és ringbe szállna a főváros vezetéséért. Elmondása szerint egyébként nyitott az előválasztásra is, és bár nem az a terve, hogy végül visszalépjen a jelenlegi főpolgármester javára – hiszen „komolyan vehető alternatívát” kíván állítani –, de szavai szerint a „politikában bármi elképzelhető”.
Brenner Koloman többek között azzal kampányol Karácsony Gergely ellen, hogy füstös szobákban kötött baloldali alkuk döntenek Budapest ügyeiről, miközben maga is a baloldali pártokkal közös listáról, megegyezéses alapon jutott a parlamentbe 2022-ben. Ennek kapcsán kiemelte, hogy többször nem lesznek egy listán a balliberális oldal pártjaival.
• Mit kezdene a körúti biciklisávokkal?
• Mi az a fontos fejlesztés, amivel szerinte évtizedek óta adós a budapestieknek a főváros vezetése?
• Látott-e szeméthegyeket munkába menet?
• Mit tud a fővárosi tömegközlekedésről?
A teljes cikket a Magyar Hang hetilap 2023/48. számában találja. Vegye meg december 7-ig kapható nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!