Déjà vu

Déjà vu

Üres utca Budapesten a kijárási korlátozás kezdetén, 2020. november 11-én éjjel (Fotó: Reuters/Szabó Bernadett)

Először tavaly decemberben futott végig rajtam az érzés. Megtorpantam a belvárosi tér közepén, és hosszan meredtem magam elé: honnan is olyan ismerős mindez? Azt a maszk fölé tolva folyton bepárásodó, ezért jobbára a zsebemben hordott szemüveg nélkül is felmértem, hogy a közvilágítás az év ezen szakában a megszokottnál jóval gyérebb, a zajszint is valamivel alacsonyabb, és a mindenhol terjengő dermedt üresség úgy veszi be magát a kabátom szövetébe, sőt a bőröm pórusaiba, mint egy évvel korábban a töki pompos meg a forralt bor karácsonyi vásárokról odaszivárgó illata. Mi zavar ennyire? Így is lehet élni.

Az élet kegyes volt velem, és mindent megmutatott a kunyhótól a palotáig, az alföldi tanyától a tízmilliós észak-amerikai világvárosig, harsoghatnám, mint egy Story-szalagcím. De hála a magasságosnak, az élet mégsem mutatott meg mindent, a változatosság inkább térben terjedt ki, amúgy pedig kimozdíthatatlanul ragadtam bele az alsó középosztályba.

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1490 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!