Hadüzenet Amerikának?!

Súlyos bombatámadás érte az első bécsi döntés óta ismét Magyarországhoz tartozó Kassát 1941. június 26-án a hajnali órákban. Viharos vita után a kormányzó még aznap bejelentette a „hadiállapot beálltát” a Szovjetunióval, ami gyakorlatilag hadüzenetet jelentett. Annak ellenére, hogy távolról sem volt egyértelmű, kik és miért követték el a támadást. Az első jelek valóban szovjet támadásra utaltak, csakhogy nekik aligha állt érdekükben a német támadás után néhány nappal még egy országgal gazdagítani az ellenség táborát. Fölvetődhetett, hogy provokáció történt, amelyet elkövethettek a németek vagy a románok is attól félve, hogy miközben az ő katonai erőik keleten vannak lekötve, a magyar intakt marad a hátukban. Sőt, azt sem lehetett kizárni, hogy a támadás tévedésből érte Kassát a Szlovákiánál maradt, 40 kilométerrel északabbra fekvő Eperjes helyett. (Ilyen tévedések elég sokszor előfordultak a második világháborúban. Idősebb svájciak máig szörnyülködve mesélik országuk világháborús szenvedéseit; merthogy érte bombatámadás Schaffhausent és Genfet is. Előbbit azért, mert a máskülönben a Rajna vonalán futó svájci–német határtól kivételesen északra fekszik, utóbbit meg azért, mert Genf angol neve, a Geneva nagyon hasonlít Genováéra.) A történészek a mai napig nem tudták egyértelműen megállapítani, valójában mi is történt. Az órákon belüli hadüzenet minimálisan is felelőtlenül elhamarkodott volt.

Ennél szigorúbban ítélt a két háború közötti korszak legnagyobb kaliberű politikusa, Bethlen István, aki a magyar glóbuszon leginkább Erdélyben komoly hagyományokkal bíró reálpolitika képviselőjeként konzekvensen azon az állásponton volt, hogy Magyarországnak a végsőkig arra kell törekednie, hogy kimaradjon a háborúból. 1944 őszén írt A magyar politika a második világháborúban című vázlatos, de nagy ívű áttekintésében a következőket olvassuk: „Oroszországnak velünk szemben soha nem voltak eddig területi követelései; viszont nekünk sem velük szemben; a román kérdésben pedig érdekeink sok tekintetben közösek voltak, úgyhogy legkevésbé sem volt valószínű, hogy Oroszország részünkről történő provokáció nélkül megtámadjon. Ezt csak az a propaganda hitette el a könnyen hívő magyar közönséggel, amelynek érdekében állott, hogy a bolsevizmus mumusának falra festésével a háborúba beugrasson bennünket. A bolsevizmus kétségtelenül egész Európára nézve jelent veszélyt, de nem a kis és annyit szenvedett és darabokra tépett Magyarország hivatása, hogy népe virágjának feláldozásával Európát ettől a veszélytől megvédje, amire különben teljesen képtelen is, amikor a kapitalista világhatalmak állnak vele szövetségben, akiknek elsősorban áll az érdekükben, hogy ez a veszély az egész világot el ne nyelje; és nem ennek az életének gyökereiben megtámadott, maroknyi nemzetnek volt a hivatása tehát, hogy nemzeti hiúságát legyezgető szájhősök uszítására hősies pózba vágva magát teljesen feleslegesen keresztbe feküdjön az úton...” Sajnos a történelem nem mindig tanítómestere az életnek. Úgy látszik, ebben az esetben sem.

Az elmúlt hetekben két olyan esemény történt, amely Magyarország nemzetközi helyzetét jelentősen befolyásolja: a Pegasus-ügy néven ismertté vált lehallgatási botrány – bár abban nem Magyarország a főszereplő – és az Európai Bizottság egyre határozottabbnak tűnő jelzései, hogy blokkolják Magyarország felé a hatalmas összegű EU-s támogatások kifizetését. Az ellenzék jogos, de nem Magyarországgal, hanem az Orbán-kormánnyal szembeni lépésekről beszél. A kormány (és sajtója) Magyarország elleni támadásról. A nemzetközi életben azonban a kettő között nincs túl nagy különbség. Nemzetközileg egy ország aktuálisan az, amit kormánya tesz. Amikor azt mondjuk, hogy az amerikaiak, a németek vagy az oroszok ezt és ezt teszik, nyilván nem emberek millióira gondolunk, hanem az illető kormányra. Így hát lényegében valóban igaz, ha azt állítja valaki, hogy Amerika – és mintegy ezen egyre jobban felbátorodva az EU is – Magyarországot támadja. Némi pontosítással: mert valójában Amerika visszatámadja Magyarországot.