Hogy kerül egymás mellé a skanzenbe illő tájház és a patkányfészek putri?

Zsolt oszlopos tornáccal körbevett, hatalmas házának porosodó, törött ablakán szomorú hegedűszó hallatszik ki. Nógrád szívében, az ezernégyszáz lelkes Nagylóc egyik lejtős utcáján járunk.

Sokan kihaltak, a házuk itt maradt

– Egyedül lakik ebben a nagy házban? – kérdezzük, a nagy szakállú ember pedig szomorúan válaszol.
– Már csak egyedül. Kihaltak itt sokan, a szomszéd is egyedül van – mutat a szemben álló portára, ahol egyetlen jel utal arra, hogy lakik ott még valaki: az udvarra borított szociális tűzifa. Élnek azért fiatalok is a településen, de ők nem tősgyökeres nagylóciak, hanem – ahogy Zsolt mondja – „sokan jönnek be”. Nekik köszönhetjük a hegedűszót is: na, nem ők muzsikálnak az alagsorban, hanem ők dobták ki kővel a magányos közmunkás ablakát.

A lejtős utca végén találjuk a befagyott Lóci-patakot, amelynek hídján épp egy másik Zsolt sétáltatja a kutyáját. A kucsmás öregúr Budapestről költözött Nagylócra, egy olyan házba, ami a szomszéd település, Hollókő ófalujából és a szentendrei skanzenből is ismerős lehet: utóbbi mintául is szolgált a tornácos parasztház kerítésének helyreállításához. – Ez a rész, ahol, most vagyunk, tényleg olyan, mintha Hollókőn járnánk, ezeket meg kéne hagyni, és persze jó lenne, ha a falu megőrizne mindent, amit csak lehet – mondja, majd szétnézünk, és hamar kiderül, hogy sok olyan ingatlan van erre, ahol már semmit sem lehet megőrizni. – Ott volt egy gyönyörű kis zsellérház, az az enyészeté lett – mutat kucsmás Zsolt egy kőrakásra. Ma már egyáltalán nem tűnik úgy, hogy ott valaha ház lett volna. 

• Miért nem épülnek bérlakások a településen, ha lenne rájuk igény?
• Milyen nehézségeket jelent a bontás?
• Mi és mikor húzhatja ki Nagylócot a bajból?

A teljes cikket a Magyar Hang február 17-én megjelent, 2023/7. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!