Közös ügyünk az állatvédelem?
Ovádi Péter 2023. január 12-én (Fotó: Ovádi Péter Facebook-oldala)

Elkötelezett állatbarát (azon belül kutyabolond) vagyok. Ugyan a menhelyeket csak szerény adományokkal támogatom, de a tizenegyedik mentett-befogadott kutyánál tartok, most is négyen teszik szebbé minden napomat. Így talán érthető, hogy meglehetős figyelemmel kísérem az állatvédelemmel kapcsolatos híreket.

Annak idején nagy várakozással fogadtam, hogy a terület miniszteri (azóta már kormány-) biztost kapott. Derűlátásomat fokozta, hogy Ovádi úr első nyilatkozataiban számos jó és hasznos célt fogalmazott meg: vártam a munkát, vártam az eredményeket. Hamar rá kellett jönnöm azonban, hogy az állatvédelem a regnáló kormányzat számára csak politikai termék: csak addig és csak annyira fontos, amíg sorozatos médiamegjelenéseket, mosolygós sajtófotókat, szimpátia- és voksszerzést biztosít. Valódi segítséget, érdemi ráfordításokat a rászoruló (zömmel civil) állatvédő, -mentő szervezetek nem remélhetnek. A látványos kirakatba sok minden került: törvényszigorítás, etikai kódex, ilyen-olyan bizottságok, online konzultáció, alapfokú gazdigyorstalpaló, „tájékozódó” országjárás – és természetesen mindezekre épülő médianyüzsgés. Több fórumon is igyekeztem felhívni a figyelmet a tényre: a király meztelen.

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!