
Amerika a szövetségesünk, a barátunk – nyilatkozta egy hete a miniszterelnök. Holott nem olyan régen a Fidesz zárt frakcióülésén baráti sajtója nem cáfolt értesülése szerint az Egyesült Államokat, illetve a demokrata elnököt, Joe Bident és adminisztrációját a kormánya ellenfelei közé sorolta.
Nem hiszem, hogy arról lenne szó, megzavarodott a hatalom barát-ellenség felismerő rendszere. Még csak arról sem, hogy az amerikai nagykövet által a múlt héten bejelentett büntető intézkedés miatt különösebben megijedt volna a kormány. Tény, hogy miután Washington szankciós listára tette az orosz hátterű, budapesti székhelyű Nemzetközi Beruházási Bankot, a kormány azonnal döntött: kilép a kémbanknak is hívott pénzintézetből. Eddig is megmagyarázhatatlan volt a magyar részvétel, amely konkrét segítséget is jelentett a háborús agresszornak; a kormány tartotta a pozíciót, amíg lehetett. A múlt heti események számomra azt jelezték, hogy sem Washington, sem Budapest nem akarja a végletekig elmérgesíteni a két ország viszonyát.
• Ki Orbán igazi célpontja, amikor Amerikát vádolja?
• Az Orbán-kormány is beavatkozik más országok belügyeibe.
• Törekszik-e konszolidációra Orbán Amerikával?
A teljes cikket a Magyar Hang hetilap április 21-én megjelent, 2023/16. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!



