A magyar gazdaság vesszőfutásának még koránt sincs vége

Néhány évvel, de talán még néhány hónappal ezelőtt elképzelhetetlennek látszott egy olyan kijelentés, amelyet június elején tett Nagy Márton, a gazdaságfejlesztési tárca vezetője. A miniszter arról beszélt, hogy fel kell készülni az uniós pénzek nélküli világra, illetve hogy a külföldről érkező működőtőke jobb, mint az uniós támogatás.

Az első kijelentés arra utalhat, hogy a kormány nem nagyon számol az uniós korlátozások közeljövőbeli feloldásával, hiába a kéthetente, havonta hallott bejelentés, hogy most aztán már valóban jönnek a támogatások. A másodikkal sem nagyon vitatkoznak a közgazdászok, hiszen a támogatások nem ösztönöznek a termelékenység emelésére és így a versenyképesség fokozására, legfeljebb az infrastruktúra-fejlesztésben magyarázható helyük. Nem mindegy azonban, hogy mit hoz a működőtőke az országba. Ha környezetszennyező akkumulátorgyárakat vagy egyéb összeszerelő üzemeket, ahogy az elmúlt évtizedben lehetett tapasztalni, akkor szó sincs fejlődésről. Az a modell, amely az olcsó munkaerővel, a környezetvédelmi szempontok megsértése feletti szemhunyással, jelentős egyedi támogatással és adókedvezményekkel csábítja ide a mostanában egyre inkább keletről érkező tőkét, soha nem lesz versenyképes. Sokkal inkább konzerválja a modell hibáit.

• Mi volt a legfőbb oka annak, hogy most drasztikus megszorításokra kényszerül a magyar kormány?
• Miért hibás válasz az adóemelés a költségvetési lyukak betömésére?
• Ki fizeti a révészt?

A teljes cikket a Magyar Hang hetilap június 16-án megjelent, 2023/24. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!